Meghalt a cselszövő, dúl a rút viszály

2012. február 05. 13:34

Végigzsidózta a neki rendelt időt.

2012. február 05. 13:34
Narancs Szerkesztőség
Magyar Narancs

„A kor, az éppen elterebélyesedő, szétterülő, ilyetén módon aztán mállásnak is induló Kádár-kor, a múlt század hetvenes-nyolcvanas évei alapjáraton is az ügyeskedésnek kedveztek, s ekkor csinálta meg magát az »egyébként remek drámaíró« Csurka István: elébb virilista, aztán szilenciumra tett ellenálló. Egy romlott, mocsárszagú, reménytelen kor hazugságai. Tegyük hozzá, hogy Csurka már ebben a korban is zsidózott, csak még gyorsan hozzátette utána, hogy »bocs, ha iszom, zsidózok« – mintha ez elnézhető lenne egy Békésből jött vidéki gyereknek, aki persze csak lóversenynapon tette ki a lábát a Nagykörúton túlra.

A rendszerváltás úgy-amúgy rendbe tette ezeket a dolgokat. Csurka attól fogva már nem csak akkor zsidózott, amikor ivott; onnantól végigzsidózta a neki rendelt időt. S ez megmarad, ez marad meg, nem a Házmestersirató. A Házmestersiratóért nem kár, a zsidózás pedig pillanatnyilag még felmérhetetlen károkat okozott. Mert nem annyi volt az, hogy lett egy antiszemita közszereplője a magyar politikai életnek, s kerekedett mellé egy – perdöntő tévedéssel – »egyszemélyesnek« elkeresztelt párt. Csurka István bűnös a nácizmus visszahozatalában. A nácizmus újbóli hivatalossá tételében. A nácizmus általa fészkelte vissza magát a köztudatba, s általa mozgatott meg ismét tömegeket – lehetett rá szavazni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 385 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lincoln ábrahám
2012. február 06. 15:36
Jó író, rendes ember volt. Béke poraira - mindig egyenesen viselkedett, nem érdemli ezt a mocskolódást.
Clintonné-Mónika
2012. február 06. 11:16
Kóbikám! Ez nem más mint gyűlöletbeszéd! Becummantom a fitymádat, ha van! Ha nincs, akkor megrángatom a pajeszodat te neveletlen kis pöcsfej zsidó! Most zsidóztam? Nem mondhattam, hogy lengyel vagy.
wartog
2012. február 06. 10:35
Még a III.világháborút is ők fogják kirobbantani mint az előző kettőt, ami az okokat, előzményeket illeti.Eddig is milliónyi ember halála szárad a lelkükön, de most majd lesz még pár milliárd, az elszámoláshoz.
Biomechanoid
2012. február 06. 09:07
Őszintén, tiszta szívből kívánom minden magyar zsidónak, hogy tapasztalja meg, mi a különbség Hitler és Csurka között. Remélhetőleg minél előbb. már csak azért, mert látni szeretném ostoba pofájukon a felismerést, mielőtt elenyésznek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!