Dinnye és szegfű

2012. október 09. 19:14

A baloldalon összenő, ami összetartozik. Most nem kulákoznak, hanem oligarcháznak a szocialisták, nem gumibottal, csak sajtónáspánggal ütik a parasztot.

2012. október 09. 19:14
Vass Krisztián
MNO

„A dinnyepárt (kívül zöld, belül vörös) LMP boszorkánykonyháján táplálják a tüzet, médianyárson sütögetik politikai pecsenyéjüket. A csőrük sarkában szegfűt szorongató kövér varjak meg ott köröznek a vetés fölött, felcsipegetnék még a maradék magvakat is. Ugyanazt szajkózzák évek óta. Az MSZP, a nagybirtokosok pártja furcsa módon azt a kormányt oligarcházza, amelyik – velük ellentétben – végre a kis- és közepes gazdákat is földhöz juttatja. Madárnak néznek minket is. Kigömbölyödtek már az állam földjén, a morzsákat is sajnálják a kicsiktől. És mégis kárognak.

A minap közös fellépésen »ekézte« a nemzeti kormányt Ángyán József fideszes parlamenti képviselő, José Bové, a börtönviselt szélsőbaloldali aktivista és Szabó Rebeka LMP-s honanya. S ott sündörgött Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselő is, hogy teljes legyen a kép. Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár pedig imigyen szóla: »Azért jöttem el, hogy megszorítsam annak az embernek a kezét, aki elindította a mozgalmat, amit nagyon tisztelek.« A francia importellenzéki anarchoszindikalista parasztvezérrel parolázott, aki »Kadhafi, a líbiai diktátor által pénzelt líbiai „direktakció” táborban sajátította el a gerillaaktivizmus fortélyait« – írja az Index.

A lényeg azonban elsikkad az oligarcházás sajtócsinnadrattájában. Ez pedig a földhöz jutott gazdák gyarapodása. Azok öröme, akik a jobboldali kormány által felkutatott állami területek használatára sikeresen pályáztak. Nyertek, hiszen jók voltak, s így tovább fejlődhetnek. A gőgös gúnárok és más szabad madarak idején még állami vagyonleltárt sem készítettek, senki sem tudta, mennyi rög van nemzeti tulajdonban, kik és mennyiért bérlik azokat a területeket. A baloldali kormány, amelynek tagja volt Gőgös Zoltán, nem tett semmit, hogy a zavaros agrárhelyzetet felszámolja. A most kiosztott földek jelentős része parlagon hevert, mert a szocialisták inkább azzal voltak elfoglalva, hogyan terrorizálják a tüntetőket Budapest utcáin.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2012. október 09. 23:24
Ángyánt nem tudjátok megállítani. Az igazságot nehéz cáfolni ilyen senkik által megírt fröcsögéssel. A vidéket elvesztettétek ez a nagy helyzet. Orbán Csányival avatja a Bonafarm nagyberuházását....Miről beszéltek??? Pár hektár földdel kiszúrjátok pár gazda szemét mutatóba??? A zömét meg haveroknak, új földesuraknak??? Az új földtörvénnyel le akarjátok nyomni az árakat, hatóság fogja megmondani ki szerezhet, örökölni sem örökölhet akárki földet...elértéktelenítitek sok kisember kárpótlási földjét. Új államosítás jön.
kulakman
2012. október 09. 21:54
A földekről megint nem esik egy szó sem a hozzászólásokban, tények ne zavarjanak senkit mert a gyűlölet alig hagy helyet a tisztánlátásank az ő elméjükben!! Nos a mi városunk a hajdúkerület, a határa 37 ezer hektár ebből min 800-1100 hektárt egy tedej rt fedőnevű, egyébként ,a Bódi klánhoz tartozó szoci csoport birtokol, és 2009-ben a 2014-ben lejáró szerződéseket 20 évvel meghosszabbították, a haza üdvére! Ebben a városban egyébként kb 9 hektár földet tűztek ki állami bérbeadásra , szerintetek ha jelentkezik 40 fő ebből nyer egy fő, a másik 39 mit csinál ,nos megmondom, ordít ,kiabál szalad Ángyán profhoz, meg más nagypolitikushoz és mélységesen meg van győződve ,hogy ő lett volna a legnyerőbb , nos ezért nem pályáztam én , mert egyébként van annyi földem ,hogy egyenlőre megélek belőle, a szocik meg kinyalhatták!!!
trespass
2012. október 09. 20:54
Ez bayer 2.0. Legalább olyan szar...
gvarga10
2012. október 09. 20:53
Üdvözlöm a "nylon paraszt újbirtokosokat", a szakértő zsurnalisztákat,az ősflaszteren szocializálódott "nekemvanigazamB+akkoris" kommentelőket. Néhány igazság a parasztokról.Van akinél hivatás,rosszabb esetben foglalkozás-a parasztot lealacsonyitó egyedeknél viszont:ÁLLAPOT! Ismerik a választ arra az esetre,ha a városiak (csak azt nem értem,hogy az Újpest miért kapta a jelzőt:űjpesti parasztok?)becsmérlik vidéki embertársaikat?pl: " nem zörög a haraszt, ha nem ....... a paraszt"!Folytathatnám,de minek? Lényeg:Az állam kezelésében lévő föld bérleti és tulajdonjog nagy része a volt MSZP tagoké,vagy azok rokonaié!A helyszinen jobban tudják uraim!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!