Több futballpályát az embereknek!

2013. július 24. 11:24

Az egész dunakeszi repteret elújpestezik. Nem képeznek többé pilótákat sem. Képeznek helyette sok focistát, akik mint tudjuk, a magyar élsport sisakdíszei.

2013. július 24. 11:24
Miért Rigó
Tutiblog

„Történt ugyanis, hogy Dunakeszi pályázatot nyert sportcsarnok építésére. Örültek is, nem is a dunakesziek, hogy most akkor mindenkinek tesizni kell járni, vagy építenének inkább járdát, vagy költenék lélegeztető-gépre, új kocsmára, stb. Mindenkinek volt egy jó ötlete. De mivel az unió erre adta a pénzt, és már a felcsútiaknak is van, hát belenyugodtak. Azon tanakodtak épp, hová is kellene építeni, mikor szárnyra kelt a hír egy önkormányzattól kikerült okmányról, amely szerint az UTE 10 (!) focipályával körbe akarja építeni az ő jó kis sportcsarnokukat, és ebből csak egyet engedne a dunakeszieknek használni. Azt meg már végképp értetlenül olvasták, hogy mindezt véletlenül a nemrégiben (véletlenül) használatból (véletlenül) kivont Dunakeszi Reptér helyére tervezik. Hiába kérdezték azonban, hogy most ez miafasz tulajdonképpen, az Önkormányzat nem nyilatkozik, a Sipos Dávid, a polgármesteri hivatal kabinetvezetője (SIC!) ugyanis rendre visszadobta a lehetséges magyarázatokat. (...)

A teljes egészében önrészből beindított repülőgépgyártásból különben jellemzően kikommunizálták az öreg Rubikot. Mindegy is, mert most meg az egész repteret elújpestezik. Nem képeznek többé pilótákat sem. Képeznek helyette sok focistát, akik mint tudjuk, a magyar élsport sisakdíszei. Az újpestiek is vélhetően azért indultak be, mert a fradisták szemet vetettek a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol legalább 50 utánpótlás-focipálya elférne, a Sólymot meg már könnyű lenne Sasra keresztelni utólag.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
becike4
2013. július 24. 14:27
Stadiont akarok,stadiont akarok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!