Kanadában otthon

2013. november 15. 11:38

Nagy örömmel tudatom mindenkivel minden barátommal, minden olvasómmal hogy Kanada az 1951-es genfi konvenció értelmében védelmébe vett s ezzel a feleségemmel együtt befogadott.

2013. november 15. 11:38
Kertész Ákos
Amerikai Népszava

 „Ha egy nyolcvan éves író, akit minden a szülőföldjéhez köt, ilyen elhatározásra jut, és ekkora kockázatot vállal, annak súlyos oka van. Az eset sokat elmond arról az országról is, ahonnan egy írónak bármely írása miatt, véleménye kimondása miatt menekülnie kell.

Nagyon nehezen jutottam erre az elhatározásra, mert nekem, magyar írónak, a magyar nyelv jelenti az életet. Magyarországon található az a közeg, melyhez idáig szólni tudtam. Magyarország a szülőföldem, az volt az otthonom. A magyar kultúra, a magyar irodalom és költészet, mely talán a világ egyik legnagyobb költészete, a legmagasabb rendű katarzisban részesített. Így érthető, hogy ezt a fájdalmas döntést nem a magyarság ellen hoztam, amellyel eszmélésem óta sorsközösséget vállaltam; erre a lépésre az ország alig megszületett demokráciáját elpusztítani akaró jelenlegi politikai hatalom kényszerített.

Most nagy örömmel tudatom mindenkivel minden barátommal, minden olvasómmal hogy Kanada az 1951-es genfi konvenció értelmében védelmébe vett s ezzel a feleségemmel együtt befogadott.

Kanada iránti hálámat az ország iránti hűséggel, társadalma megbecsülésével szeretném bizonyítani. Azt a szabad légkört, azt az emberhez méltó életformát, melyet demokráciája nyújt, az ország értékeit, természeti és humánus szépségét szerény eszközeimmel hirdetni és védelmezni fogom.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mustarharmas
2013. november 15. 23:30
Mindenkinek jobb így...
Barilla
2013. november 15. 21:56
Azért nem semmi milyen hangot tartunk a megszólalásoknál teljesen korrektnek. Azok akik szemét/szar/ba' meg stb használjak, sokkal de sokkal alacsonyabb szinten vannak mint " a genetikai alattvaló". Hol vannak az értemles kritikák? Hol lehetne durvaság nélkül elbeszélgetni a jobb és bal oldalról? Rosszul vagyok ettôl a stilustól mind jobb mind bal irányban. Remélem az író Kanadában végre nyugalomra talál.
packó_
2013. november 15. 20:51
Szomorú, ha egy író a véleménye miatt elhagyja a hazáját. Ennél csak az szomorúbb, ha egy író gyalázza a hazáját, utána üldözésről hazudozik, hogy elhagyhassa a hazáját.
simonszól
2013. november 15. 19:20
Bla-bla -bla-bla-bla.Hívd a haverjaidat is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!