Bevesszük?

2014. október 06. 10:48

Fénytörős burleszk Szanyi Tibor esete is a gój motorosokkal.

2014. október 06. 10:48
Tamás Ervin
NOL
„Fénytörős burleszk Szanyi Tibor esete is a gój motorosokkal. Magyarázkodása jelzi, hogy a szintén mindenkit kioktató, fejlett kritikai érzékkel bíró ember mennyire devalválja önmagát, ha nagyképűen hazardíroz, méltatlan szituációba lavírozza magát. Lelepleződik, maga alá temetve még politikában szerzett rutinját is. Nyilatkozatában azt fejtegeti, hogy mint felelős politikus, nem futamodhatott meg egy olyan fogadás elől, ami a szocialisták választási eredményére vonatkozott. (Dehogynem!).
 

Majd ellökve magától a több mint kínos szituációt, azt állítja, hogy gój motorosait (akik Brüsszelben is szokott öltözéküket viselték) civilként fogadta – első, az unió iránt rettentően érdeklődő privát látogatói tehát ők voltak, erre pedig van neki törvényes kerete. A bizarr helyzeten úgy akar úrrá lenni, hogy minden különösebb fenntartás nélkül elsétál amellett, hogy kikkel fogad, s ha veszít, azt közpénzből állja.

Szanyi, mint kitudódott, sógornőjét alkalmazza gyakornokként Brüsszelben. Ez is azt jelzi, hogy egykettőre képes saját érdekeire szabni a privát szféra és a politikusi lét viszonyát.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. október 06. 15:47
Nolte! Ezeket eddig is tudtátok, miért a kaptént küldtétek brüsszelbe? Ja itthon túl sokat ártott! Odakinn még többet fog!
Senye Péter
2014. október 06. 12:40
Ha már a Szabadnépság is ejti...
Ángyán Páván
2014. október 06. 11:16
Vedd be, Ervin.
yanoo
2014. október 06. 11:14
Megtalálta a zsák a foltját.Kit érdekel Szanyi esete a motorosokkal, még ha gójok is. Szanyit pedig nem érdemes bántani.Tudva való, hogy Magyarországon az értelmiség előtt két út van, az egyik az alkoholizmus, a másik pedig járhatatlan.Ráadásul Hrabal azt mondta, hogy Közép-európa az a hely, ahol nem érdemes kijózanodni. Mondjuk Brüsszelben Szanyi néha ihatna tejet is. Brüsszel már túl esik a komfortzónáján.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!