Ez európai?

2015. május 26. 10:00

Orbán azt hangsúlyozta, hogy igenis meg kell őrizni a homogén Magyarországot, mert az érték, a maga kultúrájával, hagyományaival, nyelvével immár ezeregyszáz éve. Mi itt a baj?

2015. május 26. 10:00
Stefka István
Stefka István
Az Öreg

„Orbán már a délutáni sajtótájékoztatón is azt hangsúlyozta, hogy igenis meg kell őrizni a homogén Magyarországot, mert az érték, a maga kultúrájával, hagyományaival, nyelvével immár ezeregyszáz éve. Mi itt a baj? Hogy nem multikulturális, hanem nemzeti? Ez számunkra így természetes. Mi együtt éltünk békében évszázadokon át azokkal a népekkel (szászok, kunok, románok, svábok, szerbek, ruszinok…), akik önként bevándoroltak vagy ide telepítettek. S ők hazájuknak tekintették Magyarországot, megőrizve nemzeti identitásukat. De miután nekünk nem voltak óriási gyarmatbirodalmunk, nem is éreztünk és nem érzünk késztetést arra, hogy távoli földrészekről százezreket befogadjunk. Ennek anyagi, nyelvi és kulturális akadályai vannak. Egyébként is, ez az egész multikulturális őrület mindössze néhány évtizedes, a liberálisok erőltetik.


Az EP liberális, szocialista képviselői nem akarják megérteni, nem akarják elfogadni a magyar érveket. Ez nem lenne baj, ha csak vitatkoznánk, de olyan nemtelen támadások érik hazánkat, olyan minősítéseket fogalmaznak, fogalmaztak meg egyes képviselők (rasszisták, antiszemiták, fasiszták, szívtelenek vagyunk), amelyeket természetesen vissza kell utasítani. Ezt tette Orbán Viktor, amikor kritizálta a kvóta alapján leszámolt menekültek elképzelését, ami egyszerűen őrültség. Ugyanis ez gyakorlatilag csábító ajánlat lenne, meghívó a több százezer afrikai, ázsiai és ki tudja honnan érkező menekülteknek. Éppen ezért javasolta, hogy adják nemzeti hatáskörbe az illegálisan beszökött migránsok ügyét, azaz minden érintett ország saját maga dönthesse el, kit fogadunk be és kit nem.

Az európai balliberális oldal ismét levizsgázott hiányos történelemi ismeretekből, műveletlenségből és tájékozatlanságból. Például Ulrike Lunacek, osztrák zöldpárti képviselő elég ízléstelenül hasonlította össze az ötvenhatos menekülteket a mai bevándorlókkal. Csak elfelejtette megemlíteni azt az apró tényt, hogy a magyarok akkor is az európai értékek védelméért (függetlenség, szabadság, polgári demokrácia, stb.) áldozták vérüket, a halál- és börtönbüntetések elől menekülve hagyták el országukat.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. május 26. 15:01
Stefka István európai? Nem! Ázsiai, csak nem alijázik!
kuwiq
2015. május 26. 13:09
Istenem, hol homogén Magyarország? Miért van akkor vita pl a szegregációról?
Vén Csataló
2015. május 26. 12:13
Ulrike Lunacek... amíg ilyen degenerált, elkorcsosult humanoidok vannak az EP-ben, ne is csodálkozzanak, ha senki nem akarja komolyan venni őket, illetve senki nem akar semmiféle hatalmat adni a kezükbe.
madarasi.abel
2015. május 26. 11:43
Puskás Öcsi: gazdasági bevándorló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!