Jólét határok nélkül

2015. június 12. 22:05

A migránsok sok esetben jelentős nettó befizetői a fogadó országok jóléti kasszáinak, és segítenek azok fenntarthatóvá tételében. Az EU-n belül a korábbinál intenzívebb belső vándorlás is felerősíti a közös szociális szabályozás igényét.

2015. június 12. 22:05
Andor László
Világgazdaság

„Ez az »evolúció« visszahat a fejlettebb térségekre, így Európára is. A fejlődő világ szabályozó vagy újraelosztó programjai eleinte csak szándékokról, törekvésekről szólnak, és idő kell hozzá, mire a hatásukat is látható módon kifejtik. A gondoskodó állam elemeinek megjelenése azt mutatja: a fejlett és a feltörekvő gazdaságok közötti szociális szakadék széles ugyan, de szűkíthető; méghozzá nemcsak a fejlettek szociális rendszereinek gyengítésével, hanem a feltörekvő gazdaságok szociális dimenziójának erősítése által is.

A szociális állam kifejlődését segíti a demokratizálódás, a társadalmi és politikai stabilitás megőrzésének igénye. A társadalmi békét garantáló intézkedések pozitívan hathatnak a beruházási kedvre és az emberi erőforrások fejlesztésére. Ahogy a feltörekvő országok gazdaságai munkaalapúvá válnak, úgy törekszenek a szociális dimenzió megerősítésére. A kettő között (sem az EU-ban, sem Európán kívül) nincs olyan típusú ellentét, amelyet időnként a balkáni gondolatkörben feltételeznek.

A globalizáció beköszönte óta kedvelt kutatási és vitatéma az is, hogy vajon a migráció hogyan hat a jóléti rendszerekre. Vannak, akik úgy látják, a migráció gyengíti a szolidaritást, mivel heterogénabb társadalmakat hoz létre, így a jóléti rendszerek iránti elkötelezettség is csökken. Ennek a feltételezésnek azonban ellentmondanak az empirikus kutatások. A migránsok sok esetben jelentős nettó befizetői a fogadó országok jóléti kasszáinak, és segítenek azok fenntarthatóvá tételében.

Emellett a bevándorlás előidézheti azt is, hogy a szociálpolitika a fogadó országban új elemekkel bővüljön. Így például Hollandiában a bevándorlás nyomán előállt integrációs szükséglet hívta életre a mikrohitelezést, és általában a szociális vállalkozások támogatásának formáit. Az EU-n belül a korábbinál intenzívebb belső vándorlás is felerősíti a közös szociális szabályozás igényét. A szociális dömping elkerülése érdekében sokan szorgalmazzák a minimálbér közös szabályozását, az eurózónán belül pedig közös munkanélküli biztosítás kialakítását.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Papuska
2015. június 13. 20:56
Egyszerűen megdöbbentő, hogy áltudományosan hogy lehet összemosni a migrációt a most megindult népvándorlással! A hollandok és az egykori gyarmattartók a gyarmatokról érkező migrációja egy, a nyugati életre kvázi felkészített, munkaképes tömeg bevándorlását jelenti, akik tisztában vannak az elvárásokkal és a lehetőségekkel. A holland gyarmatokon évtizedek óta a Holland Pedagógiai Intézet az APS módszertani segítsége alapján képzik a gyerekeket és fiatalokat. Tehát egy gyarmatról érkező legalább annyira képzett, mint egy külvárosban, vagy hátrányos helyzetű területen az anyaországban tanult fiatal. Ezek beillesztése, beilleszkedése egészen más, mint a "Szabad Afrika" elvadult, szinte teljesen tanulatlan népe. Most ez próbál "migrálódni". A fejletlenebb kelet-Európai migránsok többnyire képzettebbek és Európaibbak, mint a befogadó ország polgárai! Ez a keverés durván szakmaiatlan csúsztatás, vagy egyszerűen butaság! A végeredményt pedig néhány hét múlva félő, hogy mi is megtapasztaljuk. Bár ne lenne igazam!
vigyor
2015. június 13. 15:39
...tudod Andor az a baj, hogy te ezt csak közgazdászi szempontból nézed, bevétel, kiadás. Innováció. Kutatási téma. publikáció. Oszt, ha megerőszakolnak valakit, az is bekerül nálad egy rubrikába. Ha megölik az is. Ha kirabolják, az is. Mert azt is lehet kutatni, lehet róla publikálni. És továbbra sem érted, hogy ha papíron kijön, akkor miért nem működik...
smarton
2015. június 13. 15:33
Ja, és ezért kellett Ukrajna az eunak. Mert ott van sok szép hely, oda könnyű lenne elküldeni a sok szép menekültet. Az se baj, ha az okosabb ukrán nyugatra megy, határok nélkül, szabad munkavállalással, eu tagként. Még "jótétemény" is lenne Ukrajna benépesítése. De valahogy semmi nem akar mostanában sikerülni, talán nagyon kilóg mára a pata.
Box Hill
2015. június 13. 10:17
Ausztráliában évtizedek során több tanulmány kimutatta, hogy szerzőnk hülyeségével ellentétben a bevándorlás durván költségsemleges. Ez is csak akkor, ha a bevándorló ország szelektál a bekívánkozók között a saját jólfelfogott, változó érdekrendszere alapján.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!