Magyarország fogva tart 12 szíriai kurd menedékkérőt

2015. szeptember 28. 14:22

Nekik megfelelne akár Magyarország is, ám menedékjog helyett büntetőítélet, kiutasítás és fogvatartás lett osztályrészük. A Helsinki Bizottság ügyfeleinek helyzetéről ügyvédjük számol be.

2015. szeptember 28. 14:22
Győző Gábor
Magyar Helsinki Bizottság

A szíriai kurd területre tavaly betört az Iszlám Állam terrorszervezet. Martalócai fosztogatnak, gyilkolnak és pusztítanak, nyomukban pusztulás. Ügyfeleink nagyjából két magcsalád, amely egymással is rokonságban áll. A tágabb rokonságukból mintegy hatvan embert öltek meg a terroristák, és ügyfeleink összességében ötszáz ember kivégzését látták. Üldözésük aligha vitatható tehát

Ehhez képest Magyarország hatóságai először büntetőeljárást indítottak ellenük, mert menekülésük közben tiltott módon átlépték a határzárat. Csakhogy másképpen, legálisan erre nem volt módjuk és idejük. Szíriában magyar vízumot szerezni lehetetlen, különösen úgy, hogy lakóhelyüket körülvette az Iszlám Állam. Gyorsan kellet hát cselekedniük, az időveszteség életükbe kerülhetett volna. Az embercsempészek nem mondták előre nekik, hogy lesz kerítés, csak azt hajtogatták, hogy legálisan fognak átmenni a határon, és a határ túloldalán még a rendőrök is segíteni fognak Németországba jutni. (…)

A bíróság úgy tett, mintha itt előzetes letartóztatásról lenne szó, noha neki menekültügyi őrizet fenntartásáról kellett volna dönteni. Ez esetben pedig célhoz van kötve a rendelkezésre állás biztosítása, és mivel az előzetes meghallgatásuk már megtörtént, többüknek van érvényes útlevele is, minden tisztázott, már ebből is megállapítható legalább egy oltalmazott-státusz, szabadítani kellett volna ügyfeleinket. Ám a bíró szerint gyakorlatilag az érdemi határozatig fennáll az a helyzet, hogy »szükség lehet rájuk«, amit szerinte csakis őrizetük fenntartásával lehet biztosítani, meg sem fontolta más, a rendelkezésre állást szintén biztosító alternatív intézkedés alkalmazását.

Az őrizet fenntartása különösen annak fényében kétséges, hogy a strasbourgi bíróság éppen a minap marasztalta el Magyarországot a Helsinki Bizottság fogva tartott szomáliai ügyfeleinek panasza kapcsán, mégpedig részben éppen az alternatív intézkedések lehetősége vizsgálatának elmaradását ítélte egyezménysértőnek.

A mostani békéscsabai bírósági döntésnek nagyon rossz az üzenete. Hiszen azok a családok, akik nem fellebbezték meg a határzáras büntetőítéletüket vagy nem adtak be menedékkérelmet, a félig nyitott balassagyarmati őrzött szállásra kerültek, míg ügyfeleink gyerekestől most fogvatartottak. Úgy látszik, a BÁH a bíróság asszisztenciájával eredményesen tudja fegyelmezési eszközként alkalmazni az őrizetet »renitens« (az igazukat kereső) menekülőkkel szemben, nem hagyván kétséget afelől, hogy mi a helyes irány: hiszen gyorsan tudnak szabadulni a menedékkérelem visszavonásával.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2015. szeptember 29. 08:29
"Ügyfeleink nagyjából két magcsalád" Ja, mint a parlagfű - kiirthatatlanok. Nem tudták, hogy kerítés lesz. Országhatár! Ha ez mond valamit! Idegenek törvénytelenül hatoltak be egy ország területére. Örüljenek, hogy nem lőtték le őket, mint egy kutyát! Miért nem Izraelbe mentek? Közelebb van, ott "nyitva" a határ!!!
Dénia
2015. szeptember 29. 08:00
És miért nem a határátkelőhöz mentek jelentkezni,ha tényleg üldözöttek, és még papírjaik is vannak?
justiceforhungary
2015. szeptember 29. 06:24
Helsinki Disznóság
tron
2015. szeptember 28. 20:56
Aztakurva, színt vallot az öreg, európa elárasztása a célja : http://24.hu/kulfold/2015/09/28/soros-gyorgy-az-eu-nak-evi-1-millio-menekultre-kell-felkeszulnie/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!