Mikor ébred a magyar társadalom a mély hipnózisból?

2015. október 12. 15:56

Az állam nem tulajdonosa, hanem csak kezelője a közös nemzeti földvagyonunknak. Azért bíztuk rá, hogy azzal a közjót szolgálja, és nem azért, hogy dobra verve a spekuláns tőkeérdekeltségek magánvagyonait gyarapítsa. Interjú.

2015. október 12. 15:56
Ángyán József
Szabad Föld

– Professzor úr, számított erre a fordulatra?

– Szinte biztos voltam benne, de azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik. Valami miatt sürgős lett a játékosoknak, hogy amit eddig béreltek, azt most a nevükre is írják. Szeptember 21-én írta alá a kormányhatározatot a miniszterelnök, és az év végéig be is akarják fejezni.

– Miért baj a földvásárlás lehetősége? Hiszen nagy – az árverés révén a lehető legnagyobb – összeghez juthat általa az államháztartás.

– Ez utóbbiban azért annyira nem vagyok biztos, hiszen bérelt földeket dobnak piacra. Olyan ez, mint amikor lakottan vesz valaki házat. Először is az állam nem tulajdonosa, hanem csak kezelője a közös nemzeti földvagyonunknak. Azért bíztuk rá, hogy azzal a közjót szolgálja, és nem azért, hogy dobra verve a spekuláns tőkeérdekeltségek magánvagyonait gyarapítsa, ami egyúttal minden eddiginél nagyobb birtokkoncentrációt tesz lehetővé. Hiszen gondoljon bele: az árverés során az tud többet adni a földért, akinek többje van. S ez biztos nem a valóban „kérges tenyerű” gazda. A nagyok el tudnak menni akár több millió forintos – ám a nyugat-európaihoz képest még mindig töredéknyi – hektárárig is. Ez – harminc-ötven-száz hektáros birtokméret esetén, mely egy család tisztességes megélhetéséhez ma Európában szükséges – akár százmillió forintot is jelenthet. Rendelkeznek a gazdálkodó családok vagy a fiatalok ekkora szabad összeggel?! (…)

– Biztos abban, hogy egyetlen családi gazda sem jut majd birtokhoz?

– Dehogynem! A tájékoztatás szerint összesen 380 ezer hektárnyi területet 52 ezer földrészletben szándékoznak árverésre bocsátani. Ebből 41 ezer legfeljebb néhány hektárnyi. Valószínű, hogy e diribdarab, rossz fekvésű, alig használható földek többsége családokhoz kerül. A maradék 11 ezer földrészlet viszont nagy területű, ezek lesznek a nagybirtokosoké. Az állami földbérletekhez hasonló szemfényvesztés része, hogy sokakhoz kerül majd egy kevéske föld. Kevesekhez viszont annál több.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 159 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. október 13. 09:07
Van az úgy, hogy a szocialisták lopnak, ezért elzavarjuk őket, hogy a nyakunkra ültessünk egy még nagyobb tolvaj pártot. Szerintem legyen békemenet, hogy kizárólag listázott fideszesek kaphassanak földet, mert így fű alatt bekerülhetnek olyanok is, akikről kiderül, hogy nem volt mindig Orbán-haver.....
Nielsen
2015. október 13. 08:39
Ángyán! Te a miniszterelnök családjával jöttél ahelyett, hogy a miniszterelnök államtitkáraként próbáltad volna méltó módon kezelni a dolgot. Még ha igazad is van valamiben, az én szememben te egy áruló vagy. És nem azért, mert fideszes vagyok, hanem mert ember. És mint ember, nem szívlelem az árulást még akkor sem, ha egy vélt/valós jó ügy érdekében történik. Back off!
Türelem
2015. október 12. 21:47
A Fidesz harmadik ciklusát tölti. Hol tart ma a vidéki Magyarország, hol tartanak a falvak, azok megtartó képessége? Tudják egyáltalán az emberek, hogy ott, ahol az agrárium korábban százakat, ezreket foglalkoztatott, tartott el, biztosított számukra tisztes megélhetést, ott ma a helyi oligarchák nyolc-tíz embert alkalmaznak rabszolgaként? Várom a kormányzati eredmények felsorolását az első bekezdésre, s akkor meg leszek győzve arról, hogy Ángyán nem ért semmihez sem. S egyszer már írtam, hogy miért jó Izrael népének, hogy a földek több mint kilencven százaléka állami tulajdonban van? A földet elrabolták Rákosiék-Kádár alatt, de az állam tulajdona maradt, 90 után ennek a koncentrált földvagyonnak léptek a nyakára, szerezték meg néhány ciklus alatt a két nagy párt oligarchái. Persze a vakhitű embereknek nem fontos az igazság.
Valodi
2015. október 12. 21:45
"az a bizonyos Kishantos valakiknek nagy buli lehetett" - bizony! Ámbár az csak 452 hektár volt, biotemeléssel - ami ugye munkaigényes... Az igazi buli itt kezdődik: Tállai András futballköri társelnöke a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben Hagyacki József + ifj. Hagyacki József, Hagyacki Józsefné és családi cégük, a Puszta-agro 2010 Kft. Mezőkövesd, Mária u. 47. Saját tulajdonú föld: 98 hektár 2010 előtt már bérelt nemzeti parkos föld: 122 hektár FIDESZ alatt "elnyert" nemzeti parkos és NFA összesen: 906 hektár 689/2012: 25 ha 691/2012: 195 ha 694/2012: 64 ha 714/2012: 112 ha 727/2012: 39 ha 483/2013: 161 ha 763/2014: 60 ha 764/2014: 97 ha HU31-10308: 81 ha HU31-10357: 72 ha Összes állami tulajdonú föld: 1028 hektár Kialakult birtok jelenlegi mérete: 1126 hektár Felvett agrártámogatás 2010-ben: 33 mFt 2014-ben: 159 mFt https://www.mvh.gov.hu/?utm_so.. Vagy nem jol tudom?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!