Merkelnek mennie kell – Németország a szakadék szélén

2016. január 11. 10:19

Angela Merkelnek távoznia kell, hogy az országának és az általa uralt kontinensnek ne kelljen túl nagy árat fizetnie az idealista butasága miatt.

2016. január 11. 10:19
Ross Douthat
New York Times

„Ha azt hiszed, hogy egy korosodó, szekularizált, nagyrészt homogén társadalom képes békésen beolvasztani egy ilyen mértékű és kulturálisan ennyire eltérő migrációs tömeget, akkor fényes jövő vár rád a jelenlegi német kormány szóvivőjeként.

És egyúttal ostoba is vagy. Egy ilyen átalakulás a bennszülöttek és az új érkezők közötti polarizáció ígéretével jár. Nem csak a terrorizmus terjedésével, de a harmincas évekbeli politikai erőszak újjászületésével is fenyeget. Az az elképzelt Franciaország, amit Michel Houellebecq írt le Behódolás című regényében és amiben bennszülöttek és iszlamisták csapnak össze az utcákon, elég nagy eséllyel megvalósulhat a jövő Németországában.

Ennek persze nem kell megtörténnie. De mindent meg kell tenni azért, hogy elkerüljék. Vagyis le kell zárni Németország határait az új érkezők előtt. El kell kezdeni egészséges fizikumú fiatalemberek szabályozott deportálását. Fel kell adni azt az illúziót, hogy Németország múltbeli bűneit csak a meggondolatlan, vakmerő humanitarianizmus tudja feloldozni.

Ez azt jelenti, hogy Angela Merkelnek távoznia kell, hogy az országának és az általa uralt kontinensnek ne kelljen túl nagy árat fizetnie az idealista butasága miatt.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
beflower56
2016. január 12. 07:18
Az aranyhal kerül egy menekült horgára. -Ha elengedsz,teljesitem 3 kivánságod! -Legyen sok-sok pénzem!-hangzik az első.Azonnal teljesült. -Legyen hatalmas házam,birtokom ,autóim!-Azonnal teljesült. -Legyek német állampolgár! Azonnal teljesült,de az első kettőből minden eltúnt! -Mi történt kérdi a menekült? -Hát a németek mindenért megdolgoznak csak ennyi.
áfonya
2016. január 12. 03:19
Tízezren követelik ebben a pillanatban is Merkel lemondását Münchenben A szombati kölni tüntetés után a PEGIDA szélsőjobboldali párt ma Münchenben tart nagygyűlést melynek mottója “Merkelnek mennie kell” A párt az elkövetkező napokban több nagyvárosban is demonstrálni fog. A tábla felirata: “München nem színes”
néhai Ch.Pilot
2016. január 11. 23:36
Németország nem a szakadék szélén van - már a zuhanás állapotában. Mivel nem Merkel kormányozza ténylegesen az országot, a távozása semmit nem old majd meg.
Szvidrigajlov
2016. január 11. 23:08
És ezt? Sabbel Mainz/Germany Excellent analysis in a nutshell. I assure the readers of the NYT that most Germans believe, Merkel has lost her mind. However, the Germans tend to be cautious and are exposed to mostly left-wing press and media and fanatical migrant lobbyists. Therefore, I am afraid, it is not unlikely that this evident madness will continue for some time.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!