Schengen mindent visz

2016. február 12. 09:22

Vallom, hogy az úgynevezett, egyébként sajnos nem egységes Európának a legnagyobb értéke Schengen, valamint az euró, az egységes valutazóna.

2016. február 12. 09:22
Szajlai Csaba
Magyar Hírlap

„Vallom, hogy az úgynevezett, egyébként sajnos nem egységes Európának a legnagyobb értéke Schengen, valamint az euró, az egységes valutazóna. Míg utóbbit az eurókrízis tépázta meg, előbbi a migráció következményeként omolhat össze – persze, csak szélsőséges esetben. (...)

De miért is olyan nagy gond Schengen felszámolása? Hiszen, állítja néhány övezeti tagállami vezető, legfeljebb pár esztendőről (!) lehet szó…

Egyfelől az unió, az egységes Európa missziója, hogy határok nélkül éljünk, másfelől a jelenlegi, működő Schengen – a határok lezárása vagy a határellenőrzések szigorítása – nagy gazdasági károkkal járna. Ezzel kapcsolatosan több elemzés is megjelent, sőt maga Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke fogalmazta meg nemrég, ha az euróövezet egyes tagországai ismét határellenőrzést vezetnek be, azzal veszélybe sodorják az EU egységes pénzét, az eurót is. Tegyük hozzá, Juncker nyilatkozata főként politikai jelentőségű - hiszen a schengeni térségnek huszonkét uniós és négy külső tagja van, jogilag teljesen különálló a tizenkilenc tagú eurózónától –, azért híven tükrözi a növekvő aggodalmat.

Az átlagember valószínűleg csak annyit érezne a dologból, hogy megint személyi igazolvány vagy útlevél kellene a határátlépéshez, sokaknak viszont létszükséglet a szabad mozgás a munkahely miatt: az unió belső határait 1,7 millió vendégmunkás lépi át naponta.

Ráadásul ez, a »schengeni« negatív hatás Magyarországot különösen fájóan érintené. Tudniillik hazánk exportorientált ország, amely a rendszernek köszönhetően akadálytalanul tud kereskedni Nyugat-Európával, konkrétan az eurózónával – a magyar kivitel és behozatal legnagyobb partnerével.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2016. február 12. 13:21
Allah így akarja! - Kiáltotta a menekült, majd megerőszakolt egy lányt Brutális szexuális erőszak miatt van sokkban Alsó-Szászország fővárosa, Hannover. A német nagyvárosban egy 25 éves diáklányt becstelenített meg egy 37 esztendős menekült, és közben azt üvöltötte: Insallah, azaz ,,Allah így akarja!". http://www.delmagyar.hu/kulfold_hirek/allah_igy_akarja_-_kialtotta_a_menekult_majd_megeroszakolt_egy_lanyt/2463064/
szemlelo
2016. február 12. 12:35
Én sem értem, hogy miért kell Schengent az euróval összekapcsolni. Schengen egyik abból a kevés jóból, amit az emberek kaptak az európai egyesülésből (persze valójában a vállalkozások haszna volt a bevezetés oka, a személyek ellenőrzés nélküli határátlépése csak melléktermék). Ezt jó lenne megőrizni, a migránsok kiszűrése így is lehetséges, emiatt még nem kell a rendszert temetni. Az euró is jó dolog lenne, ha végiggondolták volna. Az euró-zónából való kilépés pedig miért is tenné tönkre a zónát vagy Schengent? Mindössze azoknak a bankoknak kellene esetleg elviselhetetlenül sokat leírni, amelyeknek a kilépő országban van nagy összegű kintlévőségük. Feltehetőleg meg is tesznek mindent, hogy a kilépést megakadályozzák. Pl. azt hírlesztelik, hogy a kilépéstől megbukna az euró...
Berecskereki
2016. február 12. 11:16
Szajlai már megint kutyul, ahogy ezt Juncker is teszi. Az euró övezet és a Schengen témája két különböző eset és ma megoldásnak is különbözőnek kell lenni. Az euró stabilitását befolyásolják a külső és belső tényezők. Külső tényezőként említhetjük a pénzügyi válságot. Belső tényező az euróövezet országainak a különböző fejlettségi szintje. Ebbe beletartozik a gazdasága, a pénzügyi helyzete. A pénzügyi helyzetbe pedig a költségvetés és az adósságállomány. Ennek pregnáns példája Görögország. A Schengen témája nem az egyes országok határvédelme, hanem az unió külső határának védelme. Szerintem a schengeni határt el lehetne törölni és helyére betenni az EU külső határát. A csatlakozási szerződésben pedig kikötni, hogy a tagország köteles a külső határt ellenőrizni, megvédeni és ha ezt nem tudja, vagy nem akarja, akkor a közösség kötelessége megvédeni. Ennek megléte a belső határforgalmat nem befolyásolná. Még-egyszer röviden; A schengeni határ alatt nem a belső határt, hanem az unió külső határát kell érteni.
==T==
2016. február 12. 10:03
Junker számításaihoz meg annyit, hogy pár hónapja még azt számolgatták, hogy meg fogja dobni az EU gazdaságát a sok migráns.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!