Süket duma, a szemfényvesztés, s a vér, meg a gyász

2016. március 23. 10:19

Nagyon köszönöm az aggódásokat, most már szerencsésen hazai földön...

2016. március 23. 10:19
Schiffer András
Schiffer András
Facebook

„Az első szó a döbbeneté és az együttérzésé, s ezúton is mielőbbi és teljes felépülést kívánok minden sérültnek, köztük két honfitársunknak. Külön elismerés illeti az Állandó Képviselet munkatársait, akik a drámai körülmények között is igyekeztek a repülőtéren rekedt magyarok segítségére lenni. Utólag kezd összeállni, mennyire kevésen múlt minden. Nagyjából a mi gépünk szállt le utoljára, kb. tíz-tizenöt perccel a merénylet után. Minket tereltek be elsőként a hangárba, mivel a budapesti járat dokkolt legközelebb a tragédiához. Ebből akkor és ott semmit nem érzékeltünk, csak a nyomasztó csendet.

Tavaly március 24-én, pár órával a Germanwings-katasztrófa után indultunk Berlinben, november 14-én reggel Lyonból Párizsba kellett volna mennem: ma délelőtt egy politikustársam kedvesen meg is jegyezte, nem kéne utazgatnom...

Csakhogy ez így nagyon nem normális. Ezekben a percekben nem a hangulatkeltéstől kell óvakodni, mert a hangulat sajnos hónapok óta megvan a kontinensen. Ami viszont nincsen meg, azt úgy hívják, hogy az európai emberek biztonságérzete. A huszonnegyedik órában vagyunk, hogy megteremtsük a közös európai belbiztonság alapintézményeit. Addig marad a süket duma, a szemfényvesztés, s a vér, meg a gyász.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spamkontroll
2016. március 23. 21:44
Ez a Schiffer is mit dumál? Eddig annyira hangoztatta, hogy akik nem engednék be a migránsokat, azok nácik és emberi hulladékok... Akkor most mit szövegel?
Peter8811
2016. március 23. 18:52
Vér, gyász=poggyász
u.cserkész
2016. március 23. 14:23
"..most már szerencsésen hazai földön.." A patás-Orbán kerítése mögött, biztonságban. Ugy-e? Esetleg egy "köszönöm Viktor", vagy "elnézést, hogy korábban nem fogtam fel ésszel a veszélyt" nem ártana!!!
csender
2016. március 23. 14:18
==Nagyon köszönöm az aggódásokat, most már szerencsésen hazai földön...== Kár. Maradhattál volna pár évtizedig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!