A megosztó témákból merít az AfD

2016. április 25. 14:33

Németországnak pillanatnyilag igen kevés olyan politikusa van, aki gerincesnek mondhatja magát. Legtöbbjük nem akar ellenállásba ütközni, sodortatja magát az árral. Interjú.

2016. április 25. 14:33
Frauke Petry
Magyar Nemzet

„– Már a név – Alternatíva – jelzi, hogy a párt új utakat keres a hagyományos pártokkal szemben, amelyek folyamatosan a szélsőjobboldali jelzővel illetik az AfD-t. Ön hogyan határozza meg pártját?

– Konzervatív–liberális párt vagyunk. Olyan emberek állnak mellénk, akik előzőleg a kereszténydemokratákat, a szabad demokratákat támogatták. Az utóbbi időben viszont a szociáldemokraták (SPD), sőt a szocialisták táborából is észlelünk jelentős átszivárgást. A ránk szavazó polgárok legtöbbje az SPD-t hagyta el, de sikerült annak a rétegnek a tagjait is mozgósítanunk, akik eddig nem vették maguknak a fáradságot, hogy felkeressék a szavazóhelyiségeket. E tartózkodó, politikaellenes magatartásra a magyarázat abban keresendő, hogy a hagyományos pártok majdhogynem azonosan, egy hangon beszélnek, különbség alig tapasztalható közöttük, a választók hangját nem tartják irányadónak. Ezzel szemben az AfD – és ez a legnagyobb különbség – a polgárok fokozott bevonását szorgalmazza a politikába, a népakarat támogatója.

– A menekültkérdésben képviselt álláspontja miatt bírált Angela Merkel mellett Németországban senkit nem ér annyi támadás, mint önt. Bírja a gyűrődést?

– A határozott meggyőződés bátorságot ad, így barátságos arccal tűröm ezeket a kihívásokat, amelyek persze nem adnak okot vidámságra. Németországnak pillanatnyilag igen kevés olyan politikusa van, aki gerincesnek mondhatja magát. Legtöbbjük nem akar ellenállásba ütközni, sodortatja magát az árral. Különös problémát jelent, ha valaki patriótának vallja magát. Ezt a rizikót kevesen hajlandók vállalni, elfelejtik, hogy e nélkül sem bel-, sem külpolitikai szinten nem lehet őszinte felelősséget vállalni, nem lehet az egyszerű polgárok és adófizetők érdekeit képviselni. Merkel már régen búcsút intett az effajta politikának. (...)

– A magyar radikális Jobbikkal van kapcsolatuk?

– Nincs. Egyelőre hazai problémák foglalkoztatnak és kötnek le bennünket. Ha viszont konszolidálódik a helyzet, akkor szükséges lesz minden olyan személlyel vagy szervezettel tárgyalni, akik és amelyek nézeteiket illetően közel állnak hozzánk. Ilyen formájú hálózat kiépítése azonban csak jól, profi módon működő pártszervezeten keresztül lehetséges, de egyelőre ilyennel mi még nem rendelkezünk.

– A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor akciótervet terjesztett az EU elé, és többek között követeli az unió külső határainak megerősített biztosítását, elutasítja a tervezett kvótarendszert, mert szerinte a menedékkérők befogadásának kérdése kizárólag az egyes nemzetek hatáskörébe tartozik. Az AfD támogatja ezeket az elképzeléseket?

– Igen, maradéktalanul.

– Milyen Európai Uniót akar az AfD?

– Új tárgyalásokat követelünk az európai szerződésekről, mert azokon a kisebb változtatások nem segítenek. Több területnek is vissza kell kerülnie nemzeti hatáskörbe. Az eddigi recept nem szolgálta az európai sokrétűséget, annak megőrzését.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hora
2016. április 26. 08:44
Ide is passz. "A francia kórkép. „Franciaországnak vége – Magyarországon szebb és szabadabb az élet.”Almássy Ferenc magyar anya és francia apa gyermekeként Párizsban született, ott felnövekedett. Néhány éve végleg szakított Franciaországgal, és Magyarországra költözött. Az a Franciaország, ami Audiard, Jean Gabin, Jacques Tati, Jean-Paul Belmondo Franciaországa volt, az ma már nincs. - See more at: http://www.echotv.hu/video/112155/20160422_Melymagyar#sthash.oAw0MnCd.dpuf "Meddig tartható fenn ez a látszatvilág?"
luisbathhelena
2016. április 25. 20:39
"– A magyar radikális Jobbikkal van kapcsolatuk?" Mekkora genya kérdés! Miért lenne? Mi közük egymáshoz? A Jobbik lassan elkezdi a cukiság keretében bontani a kerítést csakhogy keresztbe tegyen a kormánynak
Szívemből magyar
2016. április 25. 17:53
Hajrá AFD!
Lotti
2016. április 25. 16:09
Patrióták. Helyes. A "nemzeti"-t nálunk sem lehet úgy használni, hogy "valakiknek" ne csípje a szemét. Szegény németeknek meg végképp tilos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!