Divide!

2016. április 27. 16:20

Az oszd meg és uralkodj világa a gyurbánizmus 2006-os megizmosodásától fogva nyert megint új teret és értelmet.

2016. április 27. 16:20
Vida István
Kisalföld

E zárt mikrovilághoz való viszonyulást értelmezte újra a NER. A porhintés mögötti lényege pedig az, hogy a fidesziánus nemzeti együttműködés rendszerében minden politikai létezőnek kiszabatott a maga szerepe. Akárcsak a naprendszerben. Középen a fényességessel, akihez képest szövetségese és ellenzéke is előre kijelölt pályán mozog, s pályaívére szabott feladatot teljesít, majd ehhez mérten részesedik a javakból. Vonától Thürmerig, Tóbiástól Schifferen át a középponttá merevített Orbánig.

Ám e galaxis stabilitása csak úgy tartható fenn, ha az uraltak energiái kizárólag egymás kioltására irányulnak, nem pedig a NER-rendszer mérnöki egyensúlyának felborítására. Ennek legcélszerűbb módja pedig a megosztás. A finkelsteini hatalomtechnikus propagandisták ebben világszínvonalúak. Így ma a magyar társadalom rétegei és csoportjai (tetszés szerint bővíthetően: vezetők versus vezetettek, közhivatalnokok vs. közalkalmazottak, civilek vs. pártok, cégek vs. kamarák, főváros vs. vidék, szakszervezet vs. szakszervezet) ha nem is mindig ellenségesen, de legalábbis erős gyanakvással figyelik egymást. Így sorainkban a dögöljék meg a szomszéd tehene is mentalitás lett általánossá.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2016. április 28. 09:54
Laposhomlokú lapostetű.
Mich
2016. április 28. 09:18
A Kisnépszabi csicskája megint MEGOSZTJA velünk a gyurcsányista marhaságait... Köszönjük!
Szúnyog
2016. április 27. 22:42
Kisalföld! Mi újság Vida a höbögő Pallagival? Remélem megmaradt olyan szarnak, amilyen a Napkeltében volt. No és a Borkai segge tiszta? A csiklók alatt járóval készül elég interjú? Hajba Feri nyomja a Népátszabóba neobolsi sorait? Meséljen már no, úgy érdekelne!
tevevanegypupu
2016. április 27. 19:55
A szocializmusban ugyan mindenki rendes elvtárs volt a Kisalföldnél..de mennyivel jobb újságírók, az egész város ismerte őket. A mostaniak nevét sem ismeri az ember, annyira nem számítanak..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!