Menekültcunami

2016. május 16. 17:37

Perverz szómágia, amellyel a nyelvújítás klasszikusait is kenterbe verve sikerült megkreálni az ún. Willkommenskultur szókombinációját.

2016. május 16. 17:37
Pongrácz Alex
Merj Gondolkodni

„A XX. századi német szellemi atmoszféra egyik emblematikus figurájának számító Carl Schmitt 1932-ben még teljes meggyőződéssel vethette papírra az alábbi sorokat: »A kereszténység és az iszlám között folyó ezeréves háborúban soha egyetlen kereszténynek sem jutott eszébe az a gondolat, hogy Európát a szaracénok vagy a törökök iránti szeretetből ki kell szolgáltatni az iszlámnak, ahelyett, hogy megvédelmeznék.«

Nos, az emberi mérce szerint szinte matuzsálemi kort megért Schmitt élete és pályafutása második felében revideálhatta is volna ezt a megállapítást, hiszen akár személyesen is megtapasztalhatta az 1961. évi, az NSZK és Törökország közötti államközi szerződés következtében Németországba érkező török vendégmunkások számának folyamatos növekedését. Az azonban valóban elképzelhetetlennek bizonyult Schmitt korában, hogy az 1968-as ideológiai frázisok nyomán elburjánzó ún. political correctly mentalitás béklyójában vergődő nyugat-európai politikai elit a »humanitárius szempontok« álarca mögé bújva ösztönözze az eltérő kultúrkörből származó, más értékek mentén szocializálódott, és az öreg kontinens lakosaihoz képest merőben idegen kulturális, vallási és ideológiai preferenciákkal rendelkező, akár több tízmillióra taksálható embertömeg Európába áramlását.

Az 1968-as dogmákból kisarjadt mentalitás igencsak kiterjedt pozíciókkal rendelkezik a kontinens nyugati felén; s hogy ez a forradalom még napjainkra sem falta fel teljesen saját gyermekeit, annak plasztikus illusztrációja az a perverz szómágia, amellyel a nyelvújítás klasszikusait is kenterbe verve sikerült megkreálni az ún. Willkommenskultur szókombinációját.

Ez a szokatlan szókapcsolat valóságos toposszá, sőt hívószóvá vált: propagálói a mostanság ugyancsak bőszen hivatkozott bicikli túltolásával akár egészen odáig is elmerészkedtek, hogy az európai kultúra olyan illusztris képviselőinek emlékét iktatták volna ki a kollektív emlékezetből, mint Richard Wagner  vagy éppen a keresztek templomokról történő eltávolítását szorgalmazták a muszlim bevándorlók vélelmezhetően negatív reakcióira figyelemmel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2016. május 17. 13:21
Az a Juncker a Brüsszel vezetője aki Luxemburgban kémkedésbe korrupcióba ,offshore adócsalóba bele bukott .Ezek után egy szinten van a ballibsikkel.. Ne csodálkozunk másik bukott alakot milliárdokkal tömi a magyar nép ellen uszítja.
Senye Péter
2016. május 17. 07:03
A kereszténység hozzájárult Európa népeinek belső békéjéhez és népeinek (a miénknek is!) megmaradásához. De mivel kialakulásakor külső ellenség fenyegetésével még nem kellett számolni, tanításában ellene való védekezésről sincs, eltekintve a 'vegyetek szablyát' kijelentéstől, sok szó. Itt az ideje, hogy az egymás iránti megértést kiegészítse közös jövőnk iránt érzett aggódás és azért szükséges tenni akarás. Egy új Savonarola segíthetne.
áfonya
2016. május 17. 07:02
http://magyaridok.hu/kulfold/szilveszteriekhez-hasonlo-tamadasok-tortentek-berlinben-kulturak-karnevaljan-672604/ A szilveszteriekhez hasonló támadások történtek Berlinben A német városokban szilveszterkor elkövetett csoportos szexuális zaklatásokhoz és rablásokhoz hasonló esetek történtek a hét végén Berlinben a kultúrák karneválján – jelentette hétfőn a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság.
áfonya
2016. május 17. 06:46
Egy kis seggnyalonc, akinek mindig kell egy gazdi, önálló ötlete nemigen van. Régebben ez a Gyuriferi volt, le is adta neki az OTDK dolgozatát, hogy azt Feri saját műveként megjelentesse és mint ideológus, azzal reklámozza magát. Aztán Feri új projektében nem volt rá szükség, mert agyelhagyott nyuggerek és vágópistik közé nem szükséges a brit harmadik út elmélyült ismerete, Szigetvári új gazdi után nézett Így lett belőle a legutóbbi Soros-projekt egyik kulcsalakja Gordonka alatt, és miután Gordonka megsértődött, hogy őt itt különösképpen senki nem akarja semmilyen fontos pozícióban látni, megörökölte az egész pártot. http://www.flagmagazin.hu/mondom-a-magamet/ki-zsidozik
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!