Mások szabadsága

2016. május 03. 19:15

Egyesek ellenségnek kiáltják ki az AfD-t és a harmincas évekkel vonnak párhuzamot. Ennél nagyobb szívességet nem is tehetnének a pártnak.

2016. május 03. 19:15
Reinhard Müller
Frankfurter Allgemeine Zeitung

„Némely politikai erő sebzett vadként reagált a hétvégi AfD-kongresszusra: ijedten és mint aki eltalálva érzi magát. Nagyobb szívességet nem is lehetne tenni az AfD-nek, mint hogy ellenségnek kiáltják ki őket és a harmincas évekkel vonnak párhuzamot. Pár hete vezető SPD-s politikusok alkotmányvédelmi esetnek kiáltották ki az AfD-t. Azonban a szervezet elnöke még a mostani pártkongresszust követően sem látott okot arra, hogy megfigyelés alá helyezze a pártot. Az alaptörvény szerint ugyanis radikálisnak is lehet lenni. Aki ezen pártok hatalomra kerülését szeretné megakadályozni, annak a párt nézőpontjaival kell harcba szállnia.

(...)

Az AfD kirekesztésre és félelemre épít. Nem elég szembeszegezni mondanivalójukkal a mantrát, miszerint az idegentől nem kell félni. Ezt csak egyszer lehet csak eljátszani, és van is némi alapja. Aki biztos önmagában, akinek van tartása, akár szilárd hite, szuverén módon kapcsolatba léphet az ismeretlennel. Ez sokszor hiányzik. Talán mert legfeljebb a saját pártjukban hisznek csak. Ezzel viszont nem mennek sokra. Az alaptörvényben ugyanis nem szerepel a többség iránti követelés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tündér_Lala
2016. május 04. 10:31
A királynőt negölni nem kell félbetek. Ez pontosan egy ilyen állásfoglalás, bárhogy alakul nem róható fel.
Laibach
2016. május 03. 20:25
Egy kis Eisbrecher-t jöhet?? Eisbrecher - This Is Deutsch https://www.youtube.com/watch?v=U_dFftavq9k
kulalak
2016. május 03. 20:21
"Das Leben der anderen" az jó film volt.
Laibach
2016. május 03. 20:21
Zenéljünk! DIE KRUPPS - Nazis Auf Speed https://www.youtube.com/watch?v=Gjf6TQw58ac
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!