Újabb drámai fordulatok a „röszkei zavargók” ügyében

2016. július 05. 07:45

Mint láthatjuk, elkél a segítség, ha az illiberális rezsim gépezete egyszer beindul.

2016. július 05. 07:45
Magyar Helsinki Bizottság
Helsinki Figyelő

„Happy end? Sem nem happy, sem nem end. A büntetőeljárás mindegyikük ellen folyamatban marad. Ráadásul menedékjogi védelmet még mindig nem kaptak. Sokat elmond esélyeikről és a hatóság hozzáállásáról, hogy a bottal, mankóval járó ügyfelünket éppen csak szabadította a bíróság, amikor a BÁH máris bejelentette az ő esetében negyedik döntését, amellyel ismét megtagadja az idős szíriai férfi nemzetközi védelmét. (...)

A hivatal hozzáállásáról árulkodik az is, hogy a mai békéscsabai tárgyalás előtt nem küldték meg időben indítványukat a menekülőket képviselő Kovács Tímeának, szegedi ügyvédünknek. Egy órával a tárgyalás előtt tudhatta meg azt is, hogy jelenése van a békési megyeszékhelyen. A menekülők szerencséjére ügyvédjelöltje, Németh Anikó békési, ezért ő ott lehetett, és sikeresen cáfolta meg a BÁH érveit. 

Korábban 13 pontba szedtük a »röszkei zavargók« ellen folyó büntetőeljárás abszurditásait. Legalább ennyi képtelen mozzanata van a menedékjogi eljárásuknak is. Mindenesetre, míg múlt héten a Helsinki Bizottság még csak három személyt képviselt közülük azért, hogy a magyar állam tisztességes vizsgálja ki menedékkérelmüket, e héten már nyolcan vannak ügyfeleink. Mint láthatjuk, elkél a segítség, ha az illiberális rezsim gépezete egyszer beindul.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipitér55
2016. július 06. 11:00
Csak azt kérdezném a nem tisztelt Magyar(?!)-ellenes- Helsinki Bizottságtól, hogy mikor olvashatjuk a híreket afelől, hogy hogyan álltak ki, mit tettek a székelyföldi Beke István és Szőcs Zoltán magyar hazafiak jogfosztott bebörtönözése, és emberi jogaiknak sárba tiprása ellen?! Hogyan léptek fel az önkényben tobzódó bírósággal szemben a magyar székelyföldi emberek védelme érdekében?!!
kumkum
2016. július 06. 01:05
"Miután a szegedi büntetőbíró múlt pénteken nem látta indokoltnak, hogy a külföldiek szökésétől, elrejtőzésétől tartson, " Ketlabbal a foldon allo realista, aki ilyen mondatot hivatalos iratban le mer irni. :-o
Harangláb
2016. július 05. 21:04
A Helsinki Bizottság miért nem Helsinikben okoskodik?!?
matykox
2016. július 05. 18:25
Takarodjanak a fészkes francba, és vigyék magukkal ezt a semmirevaló "Helsinki Bizottság" nevű csirkefogó ügynöktruppot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!