A Fidesz centrális erőtere − és ami utána jöhet

2016. július 14. 08:38

Történelmi öröksége a magyar politikai kultúrának, hogy van egy domináns szereplő, amely hosszabb távon is képes kormányozni. Most éppen Fidesznek hívják. De mi jöhet utána?

2016. július 14. 08:38
Makk János
Mandiner

politika.jpg

Történelmi öröksége a magyar politikai kultúrának, hogy van egy domináns szereplő, amely hosszabb távon is képes kormányozni. Hívták ezt például Szabadelvű Pártnak, Nemzeti Egység Pártjának vagy Magyar Dolgozók Pártjának az aktuális politikai rendszertől függően. Most éppen Fidesznek hívják.

Hogy egy idegen hatalmaktól alkotmányosan független Magyarországon miként működhet egy ilyen domináns pártrendszer, azt a diktatúrák viharában eddig csupán egyszer volt esélye tesztelnie a magyaroknak. A Horthy-korszakban. A nemzeti-tradicionalista rétegekre támaszkodó Fidesz számára pedig nemigen létezik más minta a sokat szidott harmincas éveken kívül. Lehet ezzel támadni a kormányt, talán kell is. Nem tudom. Viszont ahogy a társadalomban is létezik kontinuitás, úgy a kormányzásban is kell, hogy létezzen.

Azt állítom: a társadalomban megvan a kontinuitás. Már az MDF 1990-es győzelménél is látszott, hogy a népi-urbánus törésvonal két, létszámban egyenlőtlen politikai bázist hozott létre a nép-nemzetiek javára. Ha nincs transzformációs válság, ha nincs átmeneti időszak, akkor talán a jobboldal egy-két ciklus megszakítással végigkormányozza a két posztkommunista évtizedet.

És ha igaz a kontinuitásra vonatkozó feltételezésem, akkor a mai pártviszonyok egy minden eddiginél jobb képét adják a magyar társadalmi valóságnak. Annak a társadalmi valóságnak, amely sokkal tekintélyelvűbb, sokkal zártabb és tradicionalistább, mint azt három ciklus szociálliberális kormányzás után lehetett volna gondolni. A nyitott, szabadelvű társadalommal kéz a kézben járó jólét ígérete, úgy tűnik csak rövid távon működött. Ahogy jött a válság, úgy fordultak vissza a szavazók saját értékítéletükhöz: a liberalizmus csupán hagymázas álom volt, térjünk vissza a realitáshoz!

Ez a realitás pedig a Fidesz realitása. Hatalompolitika, letisztult kliensviszonyok, erős vezető, centrális erőtér, a társadalmi igények populista kielégítése. És, ami a legfontosabb: a biztonság és stabilitás ígérete.

A Méltányosság szerzői hozakodnak elő gyakran az elképzeléssel, hogy majd egy nagykoalíció, egy pártközi kiegyezés, a konszenzusra irányult politikai cselekvések hozzák a kohéziót és a stabilitást a pártrendszerbe. Ez nem feltétlenül igaz. Illetve pusztán a törvényalkotást, a politikacsinálás technikai oldalát tekintve talán igen. Ezt aláírom. A hatalmi viszonyok állandósága viszont jelenleg éppen a konfliktusok, az éles határvonalak mentén teremthető meg. És nyilvánvalóan arra is törekednek a kormánypártok kommunikációs stratégái, hogy a konfliktusok minél inkább felszínen maradjanak, így pedig a népszerűségi viszonyok állandósuljanak.

Ezzel a törekvéssel szemben persze folyamatosan röppennek fel a hírek és híresztelések a Simicskától a baloldalon keresztül a Jobbikig tartó Fidesz-ellenes szuperösszefogásról. Képzeljünk csak el egy olyan szcenáriót, hogy a Jobbik egyedül vagy valamilyen széles koalíciós formációban a választásokon eléri a Fidesz támogatottságát! Vagy ha sem a Fidesz, sem a Jobbik, sem a balliberális oldal nem szerez parlamenti többséget.

Ez a kimenetel sokéves, belpolitikai válságot okozna. A domináns pártrendszer ugyanis a konfliktusokból él, ha viszont a pártrendszer már nem domináns, hanem sokszereplős, akkor a konfliktusok nem működnek. Ott a kompromisszumok és a konszenzusra törekvés az egyetlen működési mód. A megegyezés művészetét azonban az Orbán Viktor által fémjelzett magyar belpolitika nem ismeri. Ha pedig a Vona-projekt" nem jön be, akkor még hosszú ideig nem is fogja megismerni.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 182 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2016. július 15. 10:37
"Történelmi öröksége a magyar politikai kultúrának, hogy van egy domináns szereplő, amely hosszabb távon is képes kormányozni. Most éppen Fidesznek hívják. De mi jöhet utána?..." Mottó: "Szar lehet elkötelezett újságírónak lenni" (Zokni) Egy "apróságot" "elfelejt". Az "eredeti tőkefelhalmozás" XVI. századi jelenségét az "írástudók" csak több évszázaddal később nevezték a polgárosodáshoz elengedhetetlen vagyonosodás feltételének. Akkor, amikor már minden résztvevő halott volt rég. Amikor viszont Ön MOST arról elmélkedik, hogy mi lesz a Fidesz UTÁN, akkor már rendben lévőnek, elfogadhatónak állítja be a jelenséget, melyben egy szűk réteg nemzedéknyi vagyont halmoz fel, és melynek során olyan politikai rendszert alakít ki, hogy sem a saját leváltása, sem a (reméljük legalább) kihalása eseténi utódlása sem történhet demokratikus módon. És Ön szerint ez a fátum. A magyarság sorsa. Miközben ennek morzsáiból él. (Ja. Kezdje a dolgot a fogalmai és a jelenségek harmóniájának újraértelmezésével: Ugyanis, ha egyik jelenlegi párt sem szerez többséget, az Ön szerint sokéves, belpolitikai válságot okozna". Pedig azt hívják demokráciának. Az egypárti hatalom "rendje", ami mos is épül, azt meg diktatúrának.)
catalina9
2016. július 15. 07:31
zolizolizoltan [Hozzászóló kiszűrése] 2016. július 14. 21:36 Van ám neoliberális populizmus is, csak aki használja nem is tudja, hogy van ilyen A neoliberális populista úgy pufogtat dogmákat, hogy halvány gőze sincs a valósághoz." Ezt manipulációnak, propagandának hívják, és sajnos teljesen általános, még a jószándékú cikkíró sem tudta magát ettől függetleníteni.
catalina9
2016. július 14. 18:29
mjanos92 http://cms.tudvalevoblog.webnode.hu/ [Hozzászóló kiszűrése] 2016. július 14. 10:14 Tisztelt Szerző! Válaszát köszönöm, igen ritka az olyan szerző, aki válaszol, és az is ritka aki olyan cikket ír, amely mögött valódi felkészültség van. Menjünk sorban: ".. az egyik a populista retorikára vonatkozik, itt elsősorban azokat populistázzák, akik a népet kvázi kisajátítják, azaz azt mondják, hogy én képviselem a nép egészét, politikai ellenfelem pedig csupán egy "gonosz" szűk elitet..." Ez szerintem nem populizmus több okból sem, Egyrészt ez lehet igaz, másrészt pedig szinte minden politikus ezt üzeni, Merkeltől Clintonnéig. E tekintetben Orbán az egyik legvisszafogottabb politikus. ".. A másik meghatározás inkább a közgazdaságtanból ered. Az a populista itt, aki rövid távú ígéretekkel és intézkedésekkel (pl. lásd rezsicsökkentés) növeli a népszerűségét. Én ez utóbbit próbáltam leírni (nyilván egy normális szakmai cikkben ez így nem lenne elég, de publicisztikai műfajban szerintem elmegy). .." A rezsicsökkentés eleve nem rövidtávú, ezenkívül e tekintetben például a mindenféle béremelési igéretekkel, ingyenbérekkel, árcsökkentésekkel az LMP, MSZP, PM, DK lenne a legpopulistább holott ők azok akik leginkább populistáznak. "Persze az olcsó populistázás eléggé része a magyar (és európai) közéletnek, de ez eredetileg egyáltalán nem valami pejoratív értelemben használták, hanem a néppel való szoros viszony leírására." Pontosan! azért arra kérem, hogy maradjon az eredeti értelménél. A cikke jobb annál, semminthogy ilyen populista stílussal kellene élnie.
balint60
2016. július 14. 15:51
Valóban, a kiegyezés óta "nagy centrális erőterek" kormányozták hazánkat, amelyek hatalmas különbözőségeik mellett a leválthatatlanságuk volt a közös jellemzőjük. A dualizmus "centrális erőterét" az első Világháború, Horthyét a második Világháború, Kádárét a gazdasági összeomlás döntötte meg. Mindhárom tragédia volt. A kérdés ezek után csupán annyi; szükségszerű, hogy tragédiába torkolljon a mostani "centrális erőtér" is?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!