No-go zónás népszavazás

2016. szeptember 29. 14:43

Megérne egy kísérletet, milyen reakciót váltana ki, ha mondjuk egy helyi vagy még inkább egy muszlim származású lány miniszoknyában sétálna végig egy ilyen zónán, vagy egy meleg pár, egymás kezét szorongatva.

2016. szeptember 29. 14:43
Gál Zsolt
Új Szó

„Sok nyugati, jórészt muszlim közösség által lakott gettóban alakultak ki párhuzamos társadalmak, ahol a nyugati hagyományoktól idegen szabályok, sokszor törvénysértések, a nők elnyomása, kényszerházasságok, többnejűség, a női nemiszerv csonkítása, becsületgyilkosságok korántsem csak elszórt problémát jelentenek. Nemcsak marginális csoportok körében vannak jelen az iszlám radikalizmus és a politikai szélsőséges iszlamizmus eszméi, meg az ezzel párosuló gyűlölet és elutasítás a zsidókkal, melegekkel, hanem a többségi társadalommal és a demokratikus jogállamal szemben is.

Az igazság tehát most valahol középen van: a magyar kormány túlzó, és a nyugati kormányok és diplomatáik mindent tagadó, képmutató állításai között.

Megérne egy kísérletet, milyen reakciót váltana ki, ha mondjuk egy helyi vagy még inkább egy muszlim származású lány miniszoknyában sétálna végig egy ilyen (»nem létező«) zónán, vagy egy meleg pár, egymás kezét szorongatva. Esetleg egy zsidó, mondjuk egy ortodox, hagyományos frizurával, viseletben – de alighanem egy kipa is elég lenne a fején. Persze ők nyilván nem mászkálnak ilyen negyedekben.

Ahogy a rendőrök is sokszor két járőrkocsival vonulnak ki, az egyik csak azért, hogy vigyázzon a másikra, míg kollégáik intézkednek. De gyakran a mentők, tűzoltók, karbantartók is csak rendőri kísérlettel hajlandók bemenni ilyen negyedbe. Szóval a nyugati kormányok és diplomatáik eléggé képmutatók, amikor tagadják a probléma puszta létezését.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 26. 17:57
A "nemlétező" zónákról Bayer Zsolt egy cikksorozatot ír.
Szúnyog
2016. szeptember 30. 21:41
A magyar kormány álláspontja nem túlzó, hanem túl engedékeny. A gazdasági bevándorló hordával szemben erőszakra van szükség, nem idióta papírmunkára. Persze értem, ezt most sajnos (még) nem lehet megtenni.
Lumax
2016. szeptember 30. 17:45
Álprobléma igaz elvtárs?
Öreg
2016. szeptember 30. 11:56
Maradjunk a meleg párnál! A lányokért kár...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!