Keleti Pályaudvar a baloldal Jankapusztája

2016. szeptember 27. 15:56

Ugyan segíteni nem sikerült a harmadik világ segglyukaiból elővánszorgó milliókon, de legalább segítettek megölni egy halom franciát és németet. Ez is eredmény, de legközelebb ne csak zsömiket gyártsanak, hanem bombát is

2016. szeptember 27. 15:56
Tutiblog
Tutiblog

A Magyar Idők – nyilván nem függetlenül a vasárnapi eseményektől – kihozott egy összefoglalót a párizsi és brüsszeli merénylők magyarországi kalandjairól. A francia hatóság jogsegélykérelmére derítették fel magyar kollégáik Abdeslam és társai budapesti tevékenységét, hogy konkrétan merre jártak, mit ettek, kivel találkoztak, hol szálltak meg. Ez megtörtént és hát a válaszok illenék most sokakat nyugtalanítani. Nem minket.

Itt van rögtön az, hogy az említett illető nem csak simán ideugrott egy willkommenskultur-fuvarra (l. azokat a konvojokat, melyekben nem annyira natív németek és osztrákok vitték el az ismeretlenbe a tömegeket), hanem több napot eltöltöttek a szépséges Zuglóban barátaival. Onnan időnként kisétáltak a Keletihez, ahol találkoztak ezzel-azzal, nagy megbeszéléseket folytattak, talán még néhány zsömit is betoltak, amit a készséges migszolosok szervíroztak nekik a mohamedán szabályoknak megfelelően. Apróság, minek ilyesmin fennakadni, egyrészt elképzelhetetlen, hogy terroristák keveredjenek a migránsok közé, másrészt ki nem éhezne meg merénylettervezés közben.

(...)

A tanulság mindössze az, hogy ugyan segíteni nem sikerült a harmadik világ segglyukaiból elővánszorgó milliókon, de legalább segítettek megölni egy halom franciát és németet. Ez is eredmény, de legközelebb ne csak zsömiket gyártsanak, hanem bombát is, elvégre aki fél szívvel segít, az nem segít.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2017. június 11. 20:04
Aha. És mi a szerepe mindebben a TEK-nek? Gondolom, semmi.
balbako_
2017. március 26. 17:58
Ha nincs EU ezeket az embereket be sem engedjük az országba, vagy, ha igen akkor bukik a belügyminiszter. Csakhogy a nyitott határokon sétálgathattak ki-be élve uniós jogaikkal.
drkovax
2016. november 14. 22:27
Mert miért is ? Nem tán annak kéne lemondani, aki szerint nem lehet köze a migránsoknak és a terrorizmusnak egymáshoz ?
Knerten
2016. november 06. 18:40
Ez már megint TUTI lett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!