Magyarország élen jár az oktatási szegregációban

2016. október 14. 11:05

Mit is fed pontosan hazánkban a szegregáció?

2016. október 14. 11:05
Makk János
TudományON

„Magyarország élen jár az oktatási szegregációban – mutatnak rá nemzetközi kutatások. De nemcsak egyes oktatásszociológiai tanulmányok, jogvédő szervezetek is ugyanezt állítják. A nemzetközi szegregációellenes küzdelem pedig ennek megfelelően elérte hazánkat is. Az Európa Tanács illetékes bizottsága például nemrég kiadott egy olyan jelentést, mely szerint a magyar hatóságok jótékonynak szánt szegregációja egyre terjed, ez pedig hátrányosan érinti a roma társadalmat.

De mit is fed pontosan hazánkban a szegregáció? Első körben a középiskolákban és általános iskolákban a diákok családi háttér szerinti elkülönülését jelenti vagy faji, vagy jövedelmi alapon. A tehetősek és szegények, romák és a fehér társadalom gyermekei külön tanulnak. Külön iskolában vagy külön osztályban.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ahol együtt tanulnak a hátrányos helyzetűek és középosztálybeliek, ott feltétlenül integrált oktatás valósulna meg. Van ugyanis egy bizonyos mágikus arány - 10-20 százalék körül - amelyet a kutatók a leginkább üdvözítőnek tartanak az igazságos és hatékony oktatás szempontjából. Szerintük ugyanis, ha egyes iskolai osztályoknak 10-20 százaléka romákból, szegényekből áll, az jelenti a társadalmi integráció és a potenciálisan jól működő pedagógiai munka kívánatos egyvelegét.

Ha egy osztályban azonban a hátrányos helyzetűek (vagy a kisebbség) aránya 25-30 százalékra emelkedik, onnantól már szegregált osztályról beszélhetünk. Ez a helyzet pedig igen gyakran előáll, hiszen egyes súlyosan hátrányos helyzetű régiókban akár az is előfordulhat, hogy hiába lenne rá nyitottság, nincs hova integrálni. Ám rendszerint már a nyitottság sincsen meg: A tehetős szülők mindig igyekeznek elkerülni a »rossz hírű« iskolákat, míg a hátrányos helyzetűek gyakran maguk sem akarnak a többségi társadalommal keveredni, hiszen ez kényelmetlenséget és konfliktusokat okozhat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BPasternak
2016. október 14. 12:47
Ez a szerencsétlen Makk Jancsi is a Mandiner szerkesztőségét "erősíti". Lassan olyan érzése van az embernek mintha a HVG-t olvasna.
Martell 2
2016. október 14. 12:01
Hazug liberális tetvek, méghogy nem csökken a teljesítmény az ilyen iskolákban. Ahol ezek a deviánsok járnak, nem lehet tanulni az órákon miattuk, verik az osztálytársaikat, védelmi pénzt szednek, súlyosabb esetben még nemi erőszakot is elkövetnek. Minden normális szülő kerüli az ilyen iskolát.
Kanóc
2016. október 14. 11:52
Még Juncker makkján is megjelent egy gyöngyöző csepp ettől a nyelvmunkától. Jancsika egyébként szívesen beíratná majd a gyerekeit egy ilyen "non-szegregált" oktatási intézménybe? Mert a tapasztalat az, hogy ezek a nyivákoló agyhalottak elsősorban elit és fizetős oskolákba járatják a kölkeiket, és közben teli torokból fasisztázzák azokat, akiknek ez a lehetőség nem adatott meg, de jogos elégedetlenségüknek adnak hangot a tekintetben, hogy a gyerekeik második otthonában ellehetetlenül az oktatás mindenféle Mercédeszek, Máriók és Rambók magatartása miatt.
Mutimi
2016. október 14. 11:44
Biztos nálunk nagy a szegregáció, nem ott, ahol aki teheti tandíjas iskolába adja a gyerekét, a többi meg marad ott, ahol nem kell fizetni. Mert nem tud.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!