Ezek mindig lesokkolódnak valamitől

2016. november 10. 20:03

A német külpolitika középpontjában az önállóság megteremtése kell hogy álljon, ledobva magunkról az USA-val szembeni alárendelt szerepet. Interjú.

2016. november 10. 20:03
Sahra Wagenknecht
taz

Voltak azért a választás előtt különböző ígéretei, például hogy falat építene a mexikói határra. Tartani fogja magát ehhez? Már csak azért is, hogy hihető maradjon saját választói számára?

Aki Trumpra szavazott, az tudta, hogy sok kérdésben nem mond igazat. De még így is sokak számára autentikusabbnak bizonyult, mint Hillary Clinton, aki egész munkássága fényében korruptnak és álságosnak tűnt. Volt tehát két olyan jelölt, akik közül egyikről sem mondható el, hogy legalább félig őszinte lenne. Hogy Trump tényleg valóra váltja-e ígéreteit, egyelőre kérdéses. Ér félni attól, hogy igen. Mexikóban erőset zuhant szerdán a tőzsde – a fenyegetéstől való félelem tehát valós.

(...)

Ursula von der Leyen védelmi miniszter azt mondta, lesokkolódott Trump győzelmétől. Mit jelent ez a transzatlanti kapcsolatokra nézve?

Ja, persze, ezek mindig lesokkolódnak, lesokkolódtak már a brexitnél is, mégsem változtattak semmit politikájukon. Nem találom túl meglepőnek ezt az eredményt. A közepes bérek ma az USA-ban alacsonyabbak, mint 40 évvel ezelőtt, minden nyereség a felső tízezer zsebébe folyt. Az emberek valamikor elkezdenek fellázadni, ha évtizedeken keresztül a többség ellenében kormányoznak. Ha ezen nem változtatnak sürgősen, a következő években nagyon gyakran le fogunk még sokkolódni.

A német külpolitika középpontjában egy önálló hang megteremtése kell hogy álljon, ledobva magunkról az USA-val szembeni alárendelt szerepet. Erre már régóta szükség lett volna, ma egyre inkább. Európának nem szabad Trump minden egyes piruettjére reagálnia. Saját érdekeit kell végre középpontba állítania.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. november 11. 21:06
Hiába, schock ami sok! A jómódot azért megtartottátok és meg is tartanátok, ha nem sokkolna mindig valami közbejött esemény, mint a német származás-A NEMZET SZÍNÉSZE -Máté Erzsi művésznő mondta: "mindig szarik a kutya valamit!" A két legfontosabbat igen nagy belső fegyelemmel sikerült elfojtani. Az Übermensch és az Anton Schemi száműzetett!Meg a "jövevények " immár "ante portas"!!!!
Senye Péter
2016. november 11. 08:18
Hihetőbb lenne Amerikától való eltávolodása, ha nem Trump győzelme után hozakodna ezzel elő. Egyébként egyet is érthet vele, hiszen bevándorlás ellenzése miatt nyomtak egy tortát az arcába.
2016. november 10. 23:22
"A német külpolitika középpontjában egy önálló hang megteremtése kell hogy álljon, ledobva magunkról az USA-val szembeni alárendelt szerepet." Erre azért 2099-ig várni kell a Szövetségi Köztársaság és az USA között 1949-ben aláírt, 150 éves korlátozást jelentő szerződés szerint!
tango47
2016. november 10. 22:53
A hölgy csak azt felejti ki a számításból, hogy Németország egy megszállt ország, ami addig ugrálhat, amíg a megszállók engedik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!