Untauglich

2016. december 22. 15:48

Nem, Merkel nem akarja észrevenni, hogy Németországot – és több más európai országot – már egy ideje támadja az ellenség, akit ő „a befogadás német kultúrája” nevében egyenesen meghívott hazájába.

2016. december 22. 15:48
Faggyas Sándor
Magyar Hírlap

„Ha valakinek az utóbbi három hónap alatt még mindig maradt illúziója Angela Merkel vezetői alkalmasságáról, azt a berlini tragédia végleg kijózaníthatta. A kancellár asszony ugyanis a hétfőn esti, a Németországot évtizedek óta ért legsúlyosabb terrortámadás után nem szólalt meg, nem sietett a helyszínre, nem intézkedett, hanem több mint tizenkét óra elteltével, másnap délelőtt tett sajtónyilatkozatot, ahol bejelentette, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint valószínűleg terrortámadás lehetett a berlini vásárban kamionnal elkövetett gázolás. Összes mondanivalója ez volt a német népnek: »Nem akarunk a gonosztól való félelem bénultságában élni.« Természetesen ezzel minden jó érzésű ember egyetért, csakhogy ez még senkit sem tesz alkalmassá arra, hogy egy országot irányítson. Ahhoz legalább annyi kellett volna, amit Horst Seehofer bajor keresztényszociális pártelnök-miniszterelnök mondott kedden, hogy a politika a berlini merénylet után azzal tartozik az áldozatoknak, a hozzátartozóknak, minden érintettnek és az egész lakosságnak, hogy felülvizsgálja és kiigazítja a bevándorlási és a biztonságpolitikát. Klaus Bouillon Saar-vidék tartományi belügyminiszter (Merkel kereszténydemokrata párttársa) pedig úgy nyilatkozott a berlini ámokfutás után: »Meg kell állapítanunk, hogy hadiállapotban vagyunk, akkor is, ha egyesek, akik mindig csak a jót látják, ezt nem akarják észrevenni.«

Nem, Merkel nem akarja észrevenni, hogy Németországot – és több más európai országot – már egy ideje támadja az ellenség, akit ő »a befogadás német kultúrája« nevében egyenesen meghívott hazájába. Nem akarja észrevenni, hogy elsősorban ő a felelős azért, hogy egy év alatt jóval több mint egymillió – nagyrészt ismeretlen személyazonosságú és szándékú, zömmel iszlám identitású – migráns zúdult Európába. Például a német rendőrszakszervezet és elnöke, Rainer Wendt is hiába figyelmeztetett arra, hogy az ellenőrizetlen bevándorlás révén terroristák is bejuthatnak Németországba, a hatalmon levő politikusok azt állították, hogy nincs összefüggés a menekülthullám és a terrorizmus között. Wendt mellett sok más józan eszű és tisztességes szándékú német közszereplő is hasztalan hangoztatta az utóbbi hónapokban, hogy felelőtlenség volt ekkora tömeget kontroll nélkül beengedni, a felelőtlen – és alkalmatlan – vezetők a helyükön maradtak. És semmit nem csináltak. Pontosabban, folytatták ostoba, szó szerint életveszélyes migránspolitikájukat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. december 23. 04:56
Führerin nem lát nem hall és csak hülyeségeket beszél
szancso
2016. december 23. 04:51
Számomra a legtöbbet az mond, hogy a német közmédia meg sem említette a CDU berlini irodája elött tartott demonstrációt és a rendőrség kemény bevetését ellenük. Az antifák pedig randalirozhattak, az o.k. Még egy dolog feltünt, nincs említés arról, hogy van-e az áldozatok között gyermek. Pedig mindig gyerek képekkel ostromolnak minket. Különös.
Caipirinha
2016. december 22. 19:11
A legutóbbi, elkeserítően ostoba Merkel-Holland fellépést nézegetve rettenetes de ja vu érzésem támadt. Aztán beugrott: mint amikor követ dobunk a síma víztükörbe és elindulnak a hullámok, majd a felület újra megnyugszik ,úgy tűnt el lassan Merkel képe és úszott vissza Honeckeré ,aki Todor Zsivkov kezét markolva (vagy abba kapaszkodva) ,demens vigyorral arcán mondott néhány szót a szocialista tábor népeinek megbonthatatlan és egyre mélyülő barátságáról,amely barátság egyre mélyül és nincs alternatívája. Mögöttük-felettük ott sötétlett Brezsnyev árnya is ,bár ez a Hiradóban nem látszott..
Akitlosz
2016. december 22. 18:45
"folytatták ostoba, szó szerint életveszélyes migránspolitikájukat." Nem ostoba politika az, hanem gonosz politika. A szerző egyszerűen nem látja át, én sem, de nem ostobaságból teszik, hanem csak egyszerűen mások a céljaik. amely célok nem nyilvánosak. Csak mert mi nem értjük, hogy egy ember mit miért tesz, attól az még nem biztos, hogy ostobaság. Lehet, hogy egy nagyon is alapos terv része.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!