Törökméz

„Tegnap például egy országos terrorellenes rendőrségi razziában kétszázharmincöt embert vettek őrizetbe Törökországban. Ami, akárhogy nézzük is, mindenképp jogos egy olyan terrortámadás után, mint amilyen szombaton este történt az isztambuli Besiktas focicsapatának stadionjánál. Másfelől azonban Európa politikai vezetői elképedve összenéznek, s felvont szemöldökkel fürkészik egymás tekintetét. S mindegyikük agyában ott motoszkál a kérdés: Erdogan most folytatja a puccskísérlet után megkezdett tisztogatásokat? A török belügyi tárca beszámolója szerint ugyanis a hatóságok többségében a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának vezetőit vették őrizetbe. Ayhan Bilgen, a párt szóvivője pedig elmondta: Isztambulban vízágyúkkal állják el a párt székházának kapuját, a bent lévők nem tudnak kijönni, a kint lévők nem tudnak bejutni. Mi köze ennek az isztambuli támadást elkövetők megtalálásához? – tette fel a kérdést Bilgen, és persze ezt kérdezi a felelősen gondolkodó, ámde elképedt Európa is. Hiszen azt már láthattuk, hogy akármiről legyen is szó – terrorizmusról, puccskísérletről, belső feszültségekről –, Erdogannak mindenről ugyanaz jut az eszébe: a Kurd Munkáspárt. Ebben a helyzetben pedig hülye lenne az a kurd, aki ilyen terrortámadással próbálná meg felhívni magára a figyelmet, hiszen előre tudhatja, hogy háromszor veri ezt rajta Erdogan vissza! Egy terrorista persze senkit sem képvisel, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, de nem is csak rajta, hanem az egész népén – amelyet kvázi képviselni hivatottnak érzi magát – veri vissza.

Európának azonban szüksége van Törökországra, szüksége van Erdoganra, és igen, Európának szüksége van mindkettő partnerségére. Ezernyi vagy többmilliónyi ok miatt, ha az összes, jelenleg török földön tartózkodó, de Európa felé ácsingózó migránst egy-egy oknak tekintjük. Törökország együttműködése nélkül ugyanis nehezen képzelhető el a menekültáradat feltartóztatása. S amennyiben Erdogan beváltja már többször megismételt fenyegetését, és a kontinensre, no meg persze elsősorban az unióra zúdítja a bevándorlókat, azzal olyan helyzetet idézhet elő, amelyet nemcsak a balkáni migránsútvonalon érintett államok sínylenek meg, hanem az egész közösség. Vagyis az integráció évtizedei után kész tényként köszönt ránk a dezintegráció, aminek már az elmúlt időszakban is láthattuk a jeleit.”