Az MSZP baloldali fordulata

2017. június 07. 18:28

Az a helyzet, hogy a mostani MSZP-frakció szakmai színvonala jóval az 1990–94-esé alatt marad.

2017. június 07. 18:28
Nagy Attila Tibor
Nagy Attila Tibor
Magyar Nemzet

„Az a helyzet, hogy a mostani MSZP-frakció szakmai színvonala jóval az 1990–94-esé alatt marad (gondoljunk csak Gúr Nándor vagy akár Bangóné Borbély Ildikó nem túl magasröptű beszédeire). Emellett a párt által az elmúlt években kibocsátott dokumentumok is elárulják, hogy megroggyant a szervezet szakértői háttere. A hiány érződik Botka László nemrég nyilvánosságra hozott miniszterelnök-jelölti pályázatán is. Több ponton nincsenek meg a részletek, kidolgozatlan a minimális megélhetés programpont, a nők helyzete és a munka világa is. Sokszor általános óhajokba, közhelyekbe ütközünk az olvasás során. Az MSZP őszre ígér részletesebb programot. Akkor talán világosabb lesz az is, hogyan kívánja növelni a párt az ország jövedelemtermelő képességét a jóléti ígéretek fedezéséhez.

Egy pontban előrébb tart az MSZP – és ezt az Új társadalmi szerződés Magyarországért pártdokumentum is jelzi –: az ideológiaformálásban. Politizálásának erőteljesebb baloldali fordulata annyiban mindenképpen hasznos, hogy hozzájárulhat ahhoz, hogy a szocialistáknak karakteresebb jellegük legyen. Vagyis valamiféle pozitív érzet kapcsolódhasson ahhoz, hogy mit is akarnak tulajdonképpen. A gazdagok megadóztatása jól hangzik, és Botka színre lépése arra is jó volt, hogy a tavalyi temetői hangulathoz képest valamivel kellemesebb a légkör a pártban. Most a belső személyi ellentétek is háttérbe szorultak, ha nem is szűntek meg, amit jól mutat a felbolydulás, amelyet Botka pályázatának karcos kijelentése váltott ki, miszerint a 2010-es kudarc főszereplői nem lehetnek rajta az MSZP listáján.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burmin
2017. június 08. 17:53
Már bocs de ugyanazok vannak mint 2010-ben, ki van itt új, egy nevet ha szabad, aki mondjuk vidékről robbant be a szocipártba az utóbbi két évben.. Please.
puszika
2017. június 08. 14:14
Gyerek voltál te még akkor fiam! 90-94 színvonala? Antall meg kormánya nem tudott "csodát" tenni,ezért a szociknak csak be kellett sétálni a hatalomba. Párt még olyan könnyen nem nyert választást mint akkor. Színvonalra kár még a szót is vesztegetni!!
napvilág
2017. június 08. 11:15
Rolex-el a karján hirdetni, hogy fizessenek a gazdagok nem igér elsöprő választási győzelmet az álmoskönyv szerint.
makapaka2
2017. június 08. 10:19
Már olyan sokszor megmutatták, hogy csak rombolni, acsarkodni, hazudozni tudnak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!