A kárpótlási földek örökösei

2017. szeptember 17. 12:03

A mai kor egyelőre magán viseli azokat a vonásokat, amelyeket a rendszerváltozás felemás birtok-, gazdaságpolitikája idézett elő.

2017. szeptember 17. 12:03
Kulcsár Anna
Magyar Idők

„Természetesen senki sem ért egyet azzal, hogy – példának okáért – spekulánsok a jog megkerülésével hatalmas birtokokat szerezzenek, földtulajdont halmozzanak fel. Egyértelmű az is, hogy a kilencvenes években lezajlott kárpótlási eljárás idején kialakult széttagolt birtokszerkezet nem tartható fenn a végtelenségig. Idők során a kormányok ezért megpróbálták elérni az osztatlan közös tulajdonú külterületi parcellák összevonását, de ez a folyamat még távolról sem zárult le.

A mai kor egyelőre magán viseli azokat a vonásokat, amelyeket a rendszerváltozás felemás birtok-, gazdaságpolitikája idézett elő. A negyedszázada lezajlott átalakulás egyik legnagyobb ellentmondása éppen az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásának formája volt. Ennek kialakulásában pedig lényeges szerepet játszott a hajdani Alkotmánybíróság azzal, hogy az akkori köztársasági elnök javaslatára 1991 tavaszán az Országgyűlés számára meghatározta a jogalkotás főbb szempontjait.

Összességében nehéz örökség maradt az utókorra. Az Alkotmánybíróságnak remélhetően ezúttal sikerül megfelelő útmutatást adnia, s így megelőzhető lesz, hogy a régi elhibázott megoldásokból újabb és újabb sérelmek keletkezzenek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2017. szeptember 20. 11:58
Azt is látom, hogy a nagyszülőkön nagy a felelősség. Ha képesek háztájiból a felcseperedőknek példát mutatniuk, talán tartalmasabb életcélt is tanálnak majd életük során ezek a fiatalok , mint az okostelefonok mindhalálig használata, a siker és divat hajszolása minden áron. Talán.
kérdés
2017. szeptember 19. 01:25
Holnap folytatom, most jó éjszakát kívánok mindenkinek!
Valodi
2017. szeptember 19. 01:22
"Nem vagyunk annyira gazdagok" - dehogynem! Csak újra kellene gombolni a mellényt, ahogyan Orbán ígérte 2007- ben: "Ez a program, az Erős Magyarország programja, amit a kezemben tartok, és amit Önök is ismerhetnek, ez az a program, amelynek segítségével ezt a szövetséget létrehozhatjuk." http://2007-2010.orbanviktor.h.. Ebben ez áll: "...A Fidesz – az uniós szabályozással és gyakorlattal egyezően – a helyi, regionális termelésre, értékesítésre, valamint a kistermelői élelmiszer-előállításra úgy tekint, mint a vidéki lét és a biztonságos élelmiszer-ellátás alapjára.... A kisebb gazdaságokban a növényi és állati termék előállítása környezetbarát módon megoldható... támogatási programokat indítunk a vidéki településeken, ... figyelemmel a szociális, kulturális, gazdasági és ökológiai szempontok összhangjára, a helyi kezdeményezésekre, a helyi erőforrások feltárására….” Élelmet termelni pedig nem "versenyképesen " és "gazdaságosan" kell, hanem minden körülmények között - azaz olaj-input (gázolaj, vegyszer) nélkül, sőt! háborúban is.... Ezt csak és kizárólag önfenntartó parasztcsaládok egész országot lefedő, szervezett hálózata képes (pl. Hangya Szövetkezet, 1938) biztosítani....

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!