Nálunk többet senki sem kockáztatott

2018. május 30. 13:25

Sok elvtelen mameluk ül a frakcióban, akik soha semmit nem képviseltek.

2018. május 30. 13:25
Novák Előd
Facebook

„A 46%-os kongresszusi eredmény túl sok ahhoz Vona Gábor és bábjainak szemében, hogy megtűrjék Dúró Dórát a Jobbikban, hiszen gondolnak a két év múlva következő tisztújításra is: többé nem kockáztatnak, ennyire azért nem demokratikus párt... Hatalmuk bebetonozása tehát fontosabb a Jobbik sikerénél, ezért képesek inkább a párt legnépszerűbb politikusnőjét is kizárni koncepciós eljárással.

Büszke vagyok Dórira, hogy vállalta elveit. Nálunk többet talán senki sem kockáztatott, sőt veszített a Jobbikban meggyőződésének felvállalása miatt. Ander Balázstól Z. Kárpát Dánielig sok elvtelen mameluk ül a frakcióban, akik soha semmit nem képviseltek, csak bólogatnak mindenhez: hogy az LMP az új SZDSZ, vagy hogy velük kell koalíciózni, nem számít, mindent és az ellenkezőjét is támogatnak, ha a pártvezetés mondja. A »titkos« szavazás pedig olyan a frakcióban, hogy egy nagy kerekasztalnál mindenki figyeli a mellette ülőt, hogy mit ír a szavazólapra (mert még csak nem is ikszelni kell, tehát a kézírás is azonosítható). Nem csoda tehát, hogy ide jutottunk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanóc
2018. május 30. 18:54
A kuruc.info nemsokára felfalja saját gyermekeit. :)
sersem4
2018. május 30. 17:09
A Jobbik között és köztem szakadás állt be. Aláírás: Sersem4 szavazópolgár Ui: Nyalja meg a makkom az egész frakció!
zakar zoltán béla
2018. május 30. 15:56
Tomcat se?!
balbako_
2018. május 30. 15:20
Ti is eljátszottátok a kint is vagyok, bent is vagyok játékot Dórával. Az elvtelenség megbosszulja magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!