Nincs nagy gond az új gyülekezési törvénnyel

2018. június 27. 21:33

Az új gyülekezési törvénytervezetnek számos nagyon pozitív pontja van.

2018. június 27. 21:33
Kalocsai Kinga
Mérce

„Tegnap benyújtotta az igazságügyi miniszter a parlamentnek az új gyülekezési törvényről szóló törvényjavaslatot. A javaslat benyújtását megelőzően számos cikk és találgatás kapott szárnyra arról, hogy mennyire lesznek korlátozóak az új rendelkezések. Ezek a félelmek szerencsére nem igazolódtak be, bár van néhány olyan rendelkezése a tervezetnek, amely némi aggodalomra adhat okot.

Az kétségtelen, hogy a korábbi gyülekezési törvény elavult volt és számos esetben nem biztosított megfelelő törvényi választ arra, hogy a rendőrségnek hogyan kell eljárnia, a tüntetések szervezőinek felelősségét és kötelezettségeit pedig szintén nem rendezte megfelelően.

Ez rengeteg konfliktushoz, illetve egymásnak ellentmondó, néha esetleges rendezvény tiltásokhoz vagy éppen engedélyezésekhez vezetett nagyon hasonló helyzetekben. Ennek megfelelően a rendőrségi határozatokkal szembeni bírói döntések is esetlegesek voltak, ugyanolyan típusú tiltásoknál, hol igazat adott a rendőrségnek a bíróság, hol megsemmisítette a rendőrség határozatát. Tehát szükség volt új gyülekezési törvényre.

Az új gyülekezési törvény tervezetnek számos olyan pontja van, ami nagyon pozitív. Ilyen az, hogy egyértelműen meghatározza azt, hogy mi számít gyűlésnek (azaz tüntetésnek). A törvénytervezet leírja azt, hogy 2 ember szükséges ahhoz, hogy megvalósuljon a gyülekezés, illetve azt, hogy a gyülekezés nyilvános legyen. A korábbi törvény szöveg ezt nem határozta meg pontosan. Továbbá definiálja azt, hogy mit ért az alatt, hogy ki a gyűlés szervezője, illetve vezetője. Ez azért fontos, mert korábban a rendőrség sokszor ad hoc módon – bár logikusan – jelölte ki azt, hogy ki lehet egy nem bejelentett tüntetés szervezője.

Általában azt jelölték meg, aki megaphone-ba beszélt a tömeghez, de sokszor ezek az emberek a valóságban csak önjelölt beszélők voltak és korántsem szervezők. Most a törvény tervezet ezt tisztán megfogalmazza »azt kell vezetőnek tekinteni, aki a napirendet meghatározza, akinek a gyűlés menetére befolyása van, illetve aki harmadik személyekkel szemben a gyűlést képviseli.«

De ami ennél fontosabb a mostani új tervezet sokkal egyértelműbben és részletesebben kitér arra, hogy a szervező(k) kizárhatják a rendezvényüket megzavaró személyeket a rendezvényről, ennek mikéntjét is leírja, ezenkívül a rendőrséget is egyértelműen kötelezi arra, hogy megakadályozza a rendezvény megzavarását.

További fontos változás, hogy kitér a tervezet szövege az egymással versengő rendezvények kérdésére, azaz arra, hogy a rendőrségnek mit kell tennie abban az esetben, ha két rendezvényt egy időpontban, egy helyszínen kívánnak megtartani. Eddig erre nem volt szabályozás és a rendőrségnek sokszor úgy kellett biztosítania mindkét rendezvény megtartását, hogy az teljesen irracionális volt, mert nem voltak meg a megfelelő eszközeik arra, hogy rendesen elszeparálják térben és/vagy időben a két rendezvényt.

Ilyen volt az, amikor két évvel ezelőtt március 15-én Orbán Viktor beszédet tartott a Nemzeti Múzeumnál és oda bejelentettek egy ellenzéki tüntetést. Itt a rendőrség utóbbira hozott egy tiltó határozatot arra hivatkozva, hogy az előbbi rendezvényen várható résztvevők létszáma miatt a két rendezvény nem fér el ugyanazon a területen. A rendőrség indoklása teljesen helyénvaló volt, amit mégis a bíróság hatályon kívül helyezett, azzal az indokkal, hogy a rendőrségnek kötelessége biztosítani, hogy mindkét rendezvény megvalósuljon az adott időben, az adott helyszínen.

Ez teljesen logikátlan és a gyakorlatot nem ismerő döntés volt, amivel lehetetlen helyzetbe hozta a bíróság a rendőrséget. A rendezvényen a két tábor között ki is alakult több konfliktus, kisebb dulakodás. Most az új tervezet az ilyen helyzetekre megoldást ad, azzal, hogy az a rendezvény élvez elsőbbséget, amit előbb jelentenek be. Ha a két rendezvény létszámi, közbiztonsági vagy egyéb okokból nem megvalósítható egyszerre.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. június 28. 09:52
A törvénynek azt is elő kellene írnia, hogy a tüncizőknek időjárás-állóknak kell lenniük, vagy ha nem azok, akkor azoknak, akik ellen tüntetnek, kötelességük meleg ruhát, esernyőt stb. biztosítani számukra, mert különben diktatúra van.
Akitlosz
2018. június 28. 01:45
Én az ellentüntetés intézményét tiltanám be. Gyülekezzen aki, ahol és amiért csak akar meglehetősen tág határok között, de ne éppen akkor, ne éppen ott, ne éppen az ellen, ahol és amikor más valaki valamiért él ezzel a jogával! Az ellentüntetés ugyanis éppen mások gyülekezési jogát kérdőjelezi meg. Ők azért tüntetnek, hogy mások ne éljenek és ne élhessenek a gyülekezési jogukkal, ami elfogadhatatlan. Maguktól nem tüntetnek, csak ha mások tüntetnek, az ellen, véletlenül éppen ugyanott és véletlenül éppen ugyanakkor.
repulok
2018. június 28. 00:02
A dédapámat 1919-ben szakszervezeti tüntetésen elkapták, később el is ítélték izgatásért. Ez a mi családunkban nem volt téma, pedig milyen jól hangzott volna a komcsi időkben. Most tudtam meg én is, amikor az egykori itéletek felkerültek a net-re. Kiváncsi vagyok, melyik bíró hozza meg az első itéletet a gyülekezési törvénnyel kapcsolatban...
Magnézium
2018. június 27. 23:23
Ma mérce bratyizik Orbánékkal, holnap izraeli látogatás. Betiltják a II. vh-s emléktúrákat is. Mi jöhet még? Spinóza: felkészül Orbán? Heller: Orbán az utolsó reményünk? Orbán: Heller az új tanácsadóm, viszlát Habony? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!