Az új Európa ízei

2019. november 12. 07:30

Londonban már az is probléma, hogy a bicikliutakon sok a fehér férfi, aki gyorsabban akar eljutni a céljához.

2019. november 12. 07:30
Sitkei Levente
Magyar Nemzet

„Európa alakul, hiszen nem tud nem alakulni, és ez nemcsak a nemzeti ételek változásában látszik, hanem a politikában is. Özil maga harmadik generációs török-német, de a londoni főpolgármester, Sadiq Khan is Angliában született. Senki se kérdőjelezheti meg az új Európa új politikusainak elkötelezettségét, Khan ugyanolyan brit, mint II. Erzsébet, még ha pakisztáni származásúnak nevezik is. Pedig az ő nagyszülei Indiából menekültek át Pakisztánba, mikor ez az állam létrejött, s mentek tovább London felé, mint annyi sorstársuk a hatvanas években. Ha pedig sokan lesznek britek a birodalom egykori legfénylőbb gyémántjának gyermekei közül, akkor magukkal hozzák a régi szokásokat. Senki se vesz fel keménykalapot és vékony csíkos öltönyt, mert nevetségesen nézne ki.

London lett színes forgatag, dél-ázsiai ételekkel, szokásokkal, politikusokkal. Sadiq Khan megválasztása előtt szólt, nem tetszik neki, hogy a londoni közlekedési vállalat etnikai arányai nem képviselik az említett színes forgatagot: túl fehér, túl sok a férfi. Mert onnan nézve Sadiq Khan nem egy egyszerű brit politikus, hanem egy dél-ázsiai származású, etnikai kisebbségbe tartozó vezető, aki konkrétan bőrszín alapján diszkriminálhat. Megteheti. Londonnak most van egy kerékpározásért felelős képviselője, aki tavaly azon borongott, hogy a bringások között túl sok a fehér és a férfi, márpedig nem azért építik az infrastruktúrát, hogy azon fehér férfiak gyorsabban eljussanak a céljukhoz.

Lehet valaki nyíltan rasszista, ez az új Európában teljesen elfogadható, csak itt, Közép-Európában, ebben az etnikailag és kulturálisan gyakorlatilag homogén országban furcsálljuk ezt a nagyon gyakori bőrszínvizsgálatot. Az új Európa baloldalán, a liberális körökben tombol az előítéletesség, a városok pedig a szabadság kicsi köreivé válnak, ahol nem érvényesek az országra jellemző szabályok, nyilván akkor, ha a város vezetője és az országé nem ugyanazon az oldalon áll politikailag. Külön diplomáciát is szerveznek, amolyan konyhadiplomáciát, mindenféle háttér-információ nélkül, Khan is a Twitteren veszekedett Donald Trump amerikai elnökkel, úgyse számít, Londonban ő korlátlan úr, Trump pedig csak egy fehér férfi.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kingsjewel
2019. november 12. 18:54
A pakisztániakat az indiaiak is utálják. Szó szerint degenerált nép, mivel az unokatestvér-házasságok aránya az egész világon Pakisztánban a legmagasabb.
annamanna
2019. november 12. 15:12
Állítólag aki 40 évesen gyorsabban gyalogol, az hosszabb életre, jobb agyműködésre számíthat idős korában. Na persze ilyeneket pont a brit tudósok állapítanak meg.
KannibálTatárÚr
2019. november 12. 10:19
Szntem Londonban és Angliában túl sok a fehér férfi, ezen kell változtatni. Fehérből elég annyi, amennyi a "menekültek" kiszolgálására kell. Gyerekkoromban ezek a disznók még - jogosan - a gyarmati uralom ellen harcoltak, pl. Indiában is. Ma ők a pofátlan gyarmatosítók. Az elmebajos nyugati "értelmiség" pedig támogatja őket.
vendelin
2019. november 12. 08:01
London már a '80-as évekbeli gyerekkoromban is színes forgatag volt, hiszen mégiscsak egy valamikori gyarmatbirodalom, illetve a Nemzetközösség központja. Mindamellett a "fehér férfiak" kárhoztatása valóban afféle liberális közösségi sport. Ez a diszkrimináció nemhogy elítélendő, hanem szinte belépési küszöb az igazán "haladó" körökbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!