Veszélyeztetett nemzetbiztonság

2020. február 07. 08:12

A kiszivárogtatott dokumentum szerint 2019-ben mintegy százötven kerület, városrész van Franciaországban, ahol a radikális iszlám csoportok átvették az irányítást.

2020. február 07. 08:12
Horváth József
Magyar Nemzet

„Ahogy az szokott, az év elejére szinte menetrendszerűen megérkezett az influenzajárvány Magyarországra. Az idén azonban nehezíti a probléma kezelését, hogy Kínában kitört a koronavírus-járvány, amely vészesen terjed a világon. Mégis, a betegség kezelésében a szakemberek véleménye megegyezik. Legyen szó egy alföldi kisváros gyermekorvosáról vagy egy egyetemi kutatóközpont vezetőjéről, azonosan látják a problémára adandó szakmai válaszokat. Érthető, hiszen ez egy tisztán szakmai kérdés.

Azért jutott eszembe a járványok megfékezésének, a betegek gyógyításának kérdése, mert ilyenkor tudom igazán irigyelni a tudomány embereit. A titkosszolgálatok világa sajnos legtöbbször nem fekete vagy fehér. Ráadásul a szakmai kérdések is gyakran átpolitizálódnak, főleg az elhárítás területén. Ugyanis egy jól dolgozó, hatékony elhárítás időről időre olyan elemzéseket rak le a politika asztalára, amelyekben a megfogalmazott állítások komoly fejtörést okoznak a döntéshozóknak.
Így járt Christophe Castaner francia belügyminiszter is.

A múlt évben jelentést kért a belbiztonságért felelős főigazgatóságtól (DGSI), magyarul a francia elhárítástól a no-go zónákról. Nem meglepő módon ez a jelentés is a sajtónál landolt. A kiszivárogtatott dokumentum szerint 2019-ben mintegy százötven kerület, városrész van Franciaországban, ahol a radikális iszlám csoportok átvették az irányítást.

A nagyvárosok – Párizs, Lyon, Marseille – mellett főleg az északi régió városaira jellemző ez a jelenség. Az elhárítás kiemelte, hogy szélsőséges szalafista imámok hatása alatt álló muszlim csoportok uralják ezeket a területeket. Magyarul, radikális iszlamista csoportok százötven városban, városrészben átvették az irányítást, ott már az iszlám törvénykezés, a saría uralja az emberek mindennapi életét.

A francia állam már csak korlátozottan képes a demokrácia szabályai szerint érvényre juttatni a törvények paragrafusait. Ezekre a területekre a tűzoltók, mentők, rendőrjárőrök csak akkor hajlandók behatolni, intézkedni, ha erős rendőri, csendőri támogatást kapnak, különben nem látják biztosítva a saját testi épségüket sem.

Ezért nem véletlen, hogy ez a titkosszolgálati jelentés nyilvánosságra került. Persze azért rögzítsük, hogy az elhárításnál is működési zavarokat jelez, ha az anyagai kiszivárognak. Nem szerencsés dolog ez, hiszen a szakmai munka színvonalát, a szervezet belső kohézióját is aláássa az ilyen történet. De az elmúlt évek során láttunk már hasonló eseteket Nyugat-Európában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2020. február 07. 19:07
Mostanában így reklámozzák a besúgó patkányokat. Ezek a zónák a besúgók irányításával működnek. A patkány titkosszolgálatokat kell megfékezni, a 24. órábban vagyunk!
mokány
2020. február 07. 18:47
Cseka elvtársnő ! Jogállamiság !
Vakfolt
2020. február 07. 11:50
Az a jó, hogy a rendőrséget és a katonaságot is telerakták migránsokkal, és nem értik honnan lett fegyverük. És ezeknek óvtuk Európát a töröktől..
ZolieM
2020. február 07. 10:50
Álprobléma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!