Úgy tűnik, egyre csökken az esélye annak, hogy a legrosszabb forgatókönyvvel kelljen számolnunk!

2020. április 17. 10:52

A Covid-19 az afrikai országok bedőlését fogja előidézni, de erről furcsa módon elsősorban nem a vírus tehet. Interjú.

2020. április 17. 10:52
Dr. Ternák Gábor
Pesti Srácok.hu

Állítólag Afrikában is berobbanóban van a koronavírus-járvány. Figyeli az ottani fejleményeket?

Igen. Burundiban például az ország elnöke kihirdette népének, hogy azért nincs (még) azonosított Covid-19 fertőzés, mert a Jóisten vigyáz az ország lakosaira. Persze azért mindenféle megelőző rendszabályokat is bevezettek, többek között kijárási korlátozást, tilalmat, karantént rendeltek el, és megbüntették azokat is, akik az utcán, vagy közterületen aludtak, ahol egyébként is szoktak, lévén hajléktalanok. A sanyarú igazság – a Gondviselő hatékonyságán kívül – az lehetett, hogy nem voltak tesztek a vírus kimutatására. Azóta már azonban azonosítottak három fertőzöttet. Ahogyan a sajtóban és más híradásokban sokszor felhívták a figyelmet arra, a Covid-19 az afrikai országok bedőlését fogja előidézni, de erről furcsa módon elsősorban nem a vírus tehet. Sokkal inkább bizonyos országok dilettáns vezetése, akik a néhány 10 azonosított Covid-fertőzést követően a boltok becsukását és kijárási tilalmat rendeltek el, népüket még nagyobb nyomorba és kilátástalanságba taszítva.

Miért nincs értelme ezeknek az intézkedéseknek egy átlagos afrikai országban?

Olyan országokban tesznek így, ahol a »hagyományos« trópusi betegségek, mint a malária, a tífusz, kolera stb. ezresével, tízezresével szedik áldozataikat, és az ismertebb vírusbetegségek – mint a vérzéses lázak, a sárgaláz – folyamatosan jelen vannak, ahogy a kanyaró is, ami az oltatlan, éhező gyermekek körében 60%-os halálozási aránnyal jár, hogy az AIDS-et és a tuberkulózist ne említsem. Ha nem hallanak róla a hírekben, tulajdonképpen észre sem vették volna a Covid-19 jelenlétét. A tv-ben sokan láthatták, hogy egy afrikai államelnök saját, több 10 méter hosszú irodájában bemutatta, hogyan lehet otthon edzeni, miközben a harmincvalahány fertőzött azonosítását követően kijárási tilalmat rendelt el. Nem hiszem, hogy az ország lakossága a saját kunyhójában ezt az edzést utánozni fogja.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2020. április 17. 16:35
Azt mondja ez a bácsi, hogy lehetne tesztelni, hiszen van elég teszt, csak politikai döntés kérdése, hogy mennyit tesztelnek. Na az rendben van, hogy van elég teszt, de vajon van-e elég tesztelő? A rendelkezésre álló szakszemélyzet hány tesztet tudna végrehajtani naponként? Talán ez a korlát, nem a teszt maga.
Onurisz
2020. április 17. 14:06
Szégyellje magát a Mandiner szerkesztősége, amiért - a saját álláspontja védelmében - manipulál! Ez az interjú nem Afrikáról szól. Például ezt a részt kellett volna szemlézni: "A hazai adatok alapján - összehasonlítva a legjobban érintett Olaszországgal, Spanyolországgal, Hollandiával vagy Svájccal - nagyon jól állunk, de a statisztikákból, amelyeket közölnek, hiányzik - régóta, és más országokban is -, hogy a megtalált fertőzöttekből mennyi a tünetmentes, mennyi az otthon kezelhető tünetes beteg, és hányan szorulnak kórházi ellátásra. Ezen adatok nélkül a járvány várható hatása, lefolyása nem tervezhető, és az eddig felvázolt szcenáriók, amelyek tömeges, esetleg több százezres nagyságrendben vizionálnak megbetegedéseket itthon, csak a tippelés szintjén maradhatnak, és lehet, hogy felesleges kiadásokra sarkallják a döntéshozókat, akiknek a legrosszabbra kell felkészülniük. Ha figyelmen kívül hagyjuk azt az orvosi evidenciát, hogy a teljesen panaszmentes vírushordozó és a vírusban megbetegedett személy fogalmát összekeverjük, a számítások könnyen félrevezetőek lehetnek, tehát a fogalmakat pontosan meg kell határozni. Hasonlóan kell - szerintem - számolni az elhunytakat is. Ha egy idős, számos más alapbetegségben szenvedő személy még koronavírus-pozitív is lesz, viszont ezzel a fertőzéssel kapcsolatban nem alakulnak ki tünetek, akkor az elhalálozását nem lehet a vírus rovására írni. Az is kérdés például, hogy megvizsgálta-e valaki, hogy ezek az időskorú, vagy más súlyos betegségben szenvedők, fertőzöttek voltak-e a hagyományos influenzavírussal. Mert annak következtében egy szezonban igen sok, akár több ezer idős ember hal meg egyébként is."
aleb19
2020. április 17. 14:02
orvosbacsi nyilatkozza a cikkben /mandisok ezt kivagtak/,hogy van eleg teszt az orszagban /kb 3millio/, de partunkeskormanyunk nem hasznalja...mert ez politikai dontes lehet kiszamoltak,hogy a 13.havi csak ugy nem donti be ismet az orszagot gazdasagilag,ha 10% nyugger fube harap
pumuklik
2020. április 17. 13:36
Legyen igaza!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!