Továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést!

2020. május 05. 19:12

Mi elvégeztük a házi feladatunkat, most a Bizottságon a sor!

2020. május 05. 19:12
Varga Judit
Varga Judit
Facebook

„Ma levelet írtam Vera Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének, melyben elismerésemet fejeztem ki, hogy a balliberális politikusoktól és újságíróktól jövő össztűz ellenére tárgyilagos maradt és pusztán jogi szempontok alapján értékelte a magyar koronavírus-törvényt és megerősítette, hogy az nem sért uniós jogot. Hangot adtam annak, hogy méltatlannak tartom, hogy a magyar kormányt heteken keresztül példátlan, koordinált politikai támadások érték a 21. századi Európa történetének legsúlyosabb válsága idején. A levél mellé ismételten elküldtük a Bizottság számára azt a frissített táblázatot, amiben a többi tagállam segítségével összehasonlítottuk a különböző EU-s országok válsághelyzeti intézkedéseinek jogi alapjait. Reméljük, ezzel elősegítjük, hogy az alaptalan vádaskodás helyét a konstruktív párbeszéd vegye át az Unióban!

A Bizottság korábban azt ígérte, hogy hamarosan minden tagállamban vizsgálni fogja az intézkedéseket, eddig azonban erről semmi hírt nem kaptunk. Mi elvégeztük a házi feladatunkat, most a Bizottságon a sor! Továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést azoktól, akik hetek óta alaptalanul vádolnak minket és rosszindulatú álhíreket terjesztenek, melyekkel szándékosan rombolják Magyarország hírnevét és megsértik a magyar embereket! Mindezek fényében érthetetlennek tartom, hogy az Európai Parlament jövő héten megint a magyar szabályozásról akar vitatkozni. Most a vírus elleni küzdelemnek van itt az ideje, nem az önös politikai haszonszerzésnek!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vainamoinen
2020. május 06. 11:47
Vaslady Reszkessetek egerek! (vagy inkabb EUs, hazug patkanyok)
catalina9
2020. május 06. 11:25
Továbbra is elvárjuk a bocsánatkérést!" Az lesz! Így: Egy rágalmazási ügyben a bíróság arra kötelezi Kohnt, hogy kérjen bocsánatot Grüntől. A bocsánatkérés előtt Kohn megkérdezi a rabbit: Rabbi, lehet bocsánatot kérni telefonon is? Hát persze, miért ne lehetne, válaszolja a rabbi. Kohn fel is hívja Grünt. Halló, Kovács lakás? Nem, feleli Grün. Akkor bocsánat.
Pierre
2020. május 06. 09:29
itt a "bocsatatkeresed": "Freedom House: Magyarország már nem demokrácia, hanem hibrid rezsim. Magyarország 2019-ben átcsúszott a félig szilárd demokráciák sorából a hibrid rezsimek közé, állapítja meg a Freedom House friss, Nations in Transit című jelentése. Vagyis rövid időn belül két kategóriát zuhantunk, ami példátlan a 25 éve rendszeresen kiadott jelentés történetében. Mostanra sokkal közelebb vagyunk a balkáni országok átlagához (3,73), mint Közép-Európáéhoz (5,22). A 28 oldalas szövegben felvetik azt a kérdést is, hogy az ellenzéki pártoknak vajon meddig indokolt részt venniük a parlamenti munkában." https://freedomhouse.org/report/nations-transit/2020/dropping-democratic-facade https://444.hu/2020/05/06/freedom-house-magyarorszag-mar-nem-demokracia-hanem-hibrid-rezsim
olajfa1
2020. május 06. 08:01
A liberálfasiszták az EU demokráciáját sem kímélik! Bárkit azonnak antidemokratikusnak nyilvánitanak aki nem az ő szájukból beszél! Na ezért fasiszták ezek az ál-liberálisok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!