Amerika közel van

2020. július 08. 17:56

A halottak többsége a szegény, egészségbiztosítással nem rendelkező populációból kerül ki.

2020. július 08. 17:56
Somfai Péter
168 Óra

„Gimnáziumi osztályfőnökömre, a nagy tudású Kövendi Dénesre mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy az akkori rendszer elkötelezett híve lett volna, de becsületére szolgáljon, igyekezett nem »megzavarni« a világnézetünket. Egy alkalommal az került szóba, miért élnek olyan jól, és keresnek sok-sok pénzt Amerikában, noha a szüleink semmivel sem dolgoznak kevesebbet, mégis legfeljebb Moszkvicsra futja. Kövendi tanár úr megsimogatta a bajszát, mindig így tett, ha fogas kérdést kapott, és azt mondta: mert itt mindenkinek van munkája, a szüleink béréből pedig eleve levonja az állam az ingyenes oktatás és gyógyítás költségeit.

Kövendi tanár úr bizonyára sűrűn simogatná a bajszát, ha ma kellene a kérdéseinkre válaszolnia. Mivel tudná megmagyarázni, hogy az emberek többsége ma sem él olyan jómódban, mint Amerikában, pedig akinek munkája van, most sem dolgozik kevesebbet. Igaz, munkahellyel sem mindenki rendelkezik. Éppen a napokban lépett életbe az az új törvény, amely szerint az a félmillió ember, aki nem fizeti a társadalombiztosítás rá eső összegét, vagy ne akarjon beteg lenni, vagy fizesse meg az orvosi ellátás teljes költségét, netán szép csendesen haljon meg, és ha teheti, temesse is el saját magát. (Emlékszem, nem is olyan régen erre is voltak ötletei a hatalomnak.)

E téren kétségtelenül közeledünk már Amerikához. Az előző, szép emlékű demokrata elnöknek volt egy hamvába holt kísérlete a szegényeket is magába foglaló társadalombiztosítás bevezetésére, de republikánus utódjának szinte az első dolga volt, hogy visszavonja ezt az intézkedést. Most dühöng az a »kínaiak által odaexportált« vírus, a baltimore-i Johns Hopkins egyetem adatai szerint az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, több mint 2,7 millió, ott a legmagasabb a halálos áldozatok száma is, már megközelíti a 129 ezret. A halottak többsége a szegény, egészségbiztosítással nem rendelkező populációból kerül ki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2020. július 09. 14:31
Nem mindenki csór Csak a kilincsorr.
B_kanya
2020. július 09. 12:11
Az megvan, hogy a demokrata vezetésű államok nyitottak a leghamarabb, illetve "valakik" az egész UA-ban utaztatták az antifuck és BLM "aktivistákat"?
EMM195
2020. július 09. 11:38
"Most dühöng az a "kínaiak által odaexportált" vírus" Nem, b+ nyomorult, a fegyelmezetlen élveteg amerikai polgárok repkedték össze a világot, majd saját magukat.
mokány
2020. július 09. 09:47
Mintha nem tudná : A pénz a háborúkra megy el , amelyekbe, provokációkkal, időről-időre belerángatják "amerikát". Az amerikaiak többsége már a függetlenségi háborút sem támogatta.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!