Gyurcsány Ferenc és a sötét triád

2020. július 06. 10:04

Az emberi személyiség alapvető jellemzői – mint például az extroverzió és a nárcizmus – alakítják a politikai ágensek sajátos vezetési stílusát és az általuk hozott döntéseket.

2020. július 06. 10:04
Horváth Lilla
Magyar Nemzet

„»Ne gondolkodj azon, hogy az általa mondott és tett dolgok észszerű terv vagy stratégia részét képezik-e, mivel ez ritkán fordul elő. Tekints ezekre mint patológiájának termékeire, és rögtön tökéletes értelmet nyernek.« Az iménti sorok George Conwaytől származnak, aki mindezt Donald Trump állandó kritikusaként az USA elnökére vonatkoztatta, azonban Gyurcsány Ferenc minapi parlamenti felszólalását hallgatva önkéntelenül is felderengenek a fent idézett mondatok.

A politika területén a pszichológusok a közelmúltban igazolták azt az elméletet, hogy az emberi személyiség alapvető jellemzői – mint például az extroverzió és a nárcizmus – alakítják a politikai ágensek sajátos vezetési stílusát és az általuk hozott döntéseket, míg számos tényező, kiváltképpen a világ eseményei és a politikai realitások határozzák meg, hogy a politikai vezetők mit tudnak és mit fognak tenni hivatalukban.

Nem új keletű jelenség annak az elemzése, hogy a politikai vezetők mentálisan egészségesek-e, és sok esetben ki is derült, hogy tényleg küzdöttek valamilyen pszichés problémával. Gerald Ford elnök felesége alkoholizmussal és gyógyszerfüggőséggel küzdött, Lawton Chiles amerikai szenátor pedig drogfüggőségben szenvedett. Abraham Lincoln, Thomas Eagleton és Martin Luther King depresszióban szenvedett, George W. Bush elnököt pedig nárcisztikus személyiségzavarral jellemezte hivatali ideje alatt egy pszichiáter.

A volt miniszterelnök a parlamentben – a tőle megszokott módon – rendkívül teátrálisan indított a »nemzet magasztos ügyéről«, melyet a jelenlegi kormány a »politika silány eszközévé« degradál, majd szót ejtett Trianonról, a nemzeti egységről és a határon túli magyarságról is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. július 07. 07:07
Egy kis emlékeztető ennek a szarzsáknak és bandájának a lopásairól. https://magyarnemzet.hu/belfold/rabloprivatizatorbol-milliardos-miniszterelnok-8343915/
balbako_
2020. július 06. 20:01
Egy alkoholista tróger, akit a komcsi maffia feltolt az uborkafára és ahol fényesen bebizonyította, hogy az aljasság, a szemérmetlen lopás nem pótolja a minimális politikai tudást és külföldi, belföldi maffiózók sem tudták megakadályozni a bukását. Tulajdonképpen semmiben sem jó, semmihez nem ért és egyre lejjebb süllyed az alkoholizmusban.
koronaszepe
2020. július 06. 18:51
'Ne gondolkodj azon, hogy az általa mondott és tett dolgok észszerű terv vagy stratégia részét képezik-e, mivel ez ritkán fordul elő. Tekints ezekre mint patológiájának termékeire, és rögtön tökéletes értelmet nyernek.' Mondjuk, ha az ember körülnéz Felcsúton, akkor is ilyesmik jutnak az eszébe...
röviden
2020. július 06. 15:59
Aki erre magától nem jött rá az elmúlt húsz év során, az úgyse hiszi el. Ráadásul Hírklikket vagy Nyugatifényt olvas.:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!