Demokráciaexport után iszlámexport várható világszerte

2021. szeptember 17. 12:55

Káosz, polgárháború, gazdasági válság, milliós migráció.

2021. szeptember 17. 12:55
Horváth József
Magyar Nemzet

„Húsz év hosszú időnek tűnik, ha a saját életünk történéseire tekintünk vissza. Ám a történelemben ez nem több egy villanásnál. Húsz évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én valami alapjaiban változott meg. A világsajtó akkor azt harsogta, hogy a saját földjén támadták meg az Egyesült Államokat. Húsz év kellett ahhoz, hogy belássuk, ennél sokkal többről volt szó. Az a négy eltérített utasszállító repülőgép az egész nyugatinak mondott világot, a zsidó–keresztény kultúrkör országait támadta meg. Az az akció üzenet volt. Azt üzente, hogy az iszlám radikálisok csapást tudnak mérni bárhol, bármikor és bárkire. Ám húsz esztendővel ezelőtt az Egyesült Államok még képes volt felállni a megrendítő erejű támadás után. Megszületett a hazafias törvény, átszervezték a titkosszolgálatokat és hajtóvadászat indult a támadást kitervelő és irányító terroristák ellen. Az amerikai hadsereg pedig sikeresen foglalta el a radikális iszlamisták bázisául szolgáló Afganisztánt és űzte el a tálib vezetést.

Húsz év alatt több ezer amerikai és szövetséges katona – köztük hét magyar – élete árán, és persze dollármilliárdok felhasználásával többé-kevésbé sikerült stabilizálni az országot, és a radikálisokat visszaszorítani a vidéki falvak, távoli hegyek rejtekébe. A támadás legfőbb kitervelőjét tíz év után sikerült likvidálni. Az önbizalmát visszanyert Egyesült Államok 2011-ben elindította az arab tavasz néven elhíresült akciót, amellyel a közel-keleti és észak-afrikai arab országok sorát destabilizálták, ám a végeredmény messze nem volt sikeres. Káosz, polgárháború, gazdasági válság, milliós migráció lett a szomorú végeredmény.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dglaj
2021. szeptember 19. 18:18
Hát, Horváth József Úr, kicsit többet vártunk...
adonyi29
2021. szeptember 18. 01:26
Van itt még egy vonal, amiről otthon nem beszélünk: a kínaiak elkezdik megint Marxot exportálni... Épitik fel az ideológiát, rakják össze a stratégiát, egyre több részlet kerül a helyére.
annamanna
2021. szeptember 17. 19:53
"iszlámexport várható világszerte" Ahogyan azt Móricka elképzeli. Álmodik a nyomor (helyett a Móricka).
kiss.istvan770
2021. szeptember 17. 16:45
A cím jó, a tartalom hibahalom. A nemzeti oldal képviselőitől sem elfogadható a hazugság ! "Az az akció üzenet volt. Azt üzente, hogy az iszlám radikálisok csapást tudnak mérni bárhol, bármikor és bárkire." Az iszlám radikálisok valóban csapást tudnak mérni a "civilizált" világra, de az akciónak csak egyik résztvevői voltak az amerikai titkosszolgálatok mellett. Azon, hogy egy épület önmagára omoljon és ne dőljön más épületekre, robbantási szakemberek hónapokig dolgoznak. Talán a terroristák szerezték meg az épületek terveit és éjszakánként besurrantak a termit tölteteket elhelyezni? "Az amerikai hadsereg pedig sikeresen foglalta el a radikális iszlamisták bázisául szolgáló Afganisztánt és űzte el a tálib vezetést." Az már rég kiderült, hogy Afganisztánnak és a táliboknak semmi közük sem volt hozzá. Az Al-kaida is csak mellékszereplő volt. (A két terrorszervezet nincs jóban egymással.) Oszama, az Al-kaida vezére Szaudi volt, de Szaud Arábiát, egy "baráti" államot mégse támadhatott meg az USA. "... többé-kevésbé sikerült stabilizálni az országot, és a radikálisokat visszaszorítani a vidéki falvak, távoli hegyek rejtekébe." Már elnézést, de az Afganisztáni kudarcból az a tanulság, hogy egyetlen nagyhatalom, egyetlen népre sem tudja rákényszeríteni a saját ideológiáját, ha az ország polgárai nem fogadják el. "A támadás legfőbb kitervelőjét tíz év után sikerült likvidálni." Egy fenét! Még mindig hatalmi pozícióban vannak az USA-ban, ők likvidálták a bűnbakot, nehogy kinyissa a száját. "Káosz, polgárháború, gazdasági válság, milliós migráció lett a szomorú végeredmény." Pont ahogy a tervezők, a milliárdos maffia (Rockefeller, Raring, Lazard, Erlanger, Warburg, Schroder, Seligman, a Speyers, Mirabaud, Mallet, Fould, Rothschild, Morgan családok, Bill Gates és sameszük George Soros, stb.) előre elképzelte a második európai migrációs hullám elindításához.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!