Dezső András fájdalmas csalódás a számomra

2022. március 11. 10:34

Nem pusztán az alávaló személyeskedése, hanem egy szövegkörnyezetéből kiragadott mondat miatt.

2022. március 11. 10:34
null
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

„Dezső András fájdalmas csalódás a számomra. Nem pusztán az alávaló személyeskedése miatt, amelyet a nyilvánosságban engem illetően előadott, hiszen az természetesen zavar, ugyanakkor megnyugtató, hogy nem az orosz nagykövetség előtt öt éve elmondott beszédemet, és nem az elmúlt tíz évben megjelent bármelyik publicisztikámat citálta annak bizonyítékául, hogy Vlagyimir Putyin híve vagyok, hanem egy szövegkörnyezetéből körültekintően kiragadott mondatot értelmezett ravaszul félre, hogy a tartalmára vonatkozóan négy égtáj felé demonstrálhassa a megbotránkozását. Dezső András írásomhoz hazudott értelmezése a teljes szöveg fényében nagyjából azt az emberi minőséget jelzi, amilyennel Rogán Antal és Habony Árpád formálja a hazai nyilvánosságot.

Az egykori oknyomozó újságíró újabban Nógrádi György kétes babérjaira tör, de a hazudozás mellett olykor frenetikus viccekkel is elszórakoztatja jobb sorsra érdemes olvasóit – ezek egyike szerint a háború harmadik napján azzal kellene térdre kényszeríteni Putyint, hogy vízum nélkül utazhassanak be az Európai Unióba az orosz bútorasztalosok. Dezső András tréfás kedvében arra a bizonyos nagyon nagy asztalra céloz, amely mellett az orosz elnök Orbánt és Macront is fogadta – milyen humoros is ez a háborúsdi, amikor Dezső András épp nem a maffiát, a titkosszolgálatokat vagy a politikusokat »leplezi le«, persze kitalált nevek említésével, nehogy a titkok tudója bármiféle kockázatot vállaljon.

A legfájdalmasabb csalódás pedig az, hogy Dezső András hirtelen megnövekedett facebook-aktivitása, s ennek részeként a cikkemet illető szándékos félreértése valójában a kémekről szóló könyvének promócióját szolgálja. Ezért oktat ki engem arról, hogy ne a nyugati civilizáció amúgy sem létező felelősségével, hanem inkább az orosz titkosszolgálatok aktív intézkedéseinek a módszertanával foglalkozzak, s ezért idézget kötetéből lépten-nyomon irreleváns részleteket, mint maga elé motyogó összeesküvés-hívő a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit. Dezső András pénzt akar csinálni, hisz a határ túloldalán épp embereket ölnek – ritkán adódik ilyen jó alkalom. Ha már így beindult köztünk a kulturális aljánlgatás, felhívom Dezső András figyelmét az Éjjeli féreg című egészen kiváló filmre – sok találó részletét felismerheti benne annak a fajta »újságírásnak«, amelyet művel.

Dezső András azt állítja, hogy én megvetem a nyugati társadalmakat, ami természetesen hazugság. Nem titok, hogy megvetem a nyugati társadalmak számos jelenségét, többek közt a hazug politikusait, a fogyasztási és élményszerzési hisztériáját meg a lájkvadász firkászait – ugyanakkor rajongok a nyugati szabadságért, a nyugati történelemért és a nyugati kultúráért. Azért a szabadságért, amelyet Dezső András megvonna tőlem, azért a történelemért, amelyet Dezső András eltörölne, és azért azért a kultúráért, amelynek Dezső András kétségtelenül a szégyene.”

Nyitókép: Puzsér Róbert Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fülem botja
2022. március 13. 07:07
HÜLYESÉG A KÖBÖN: Mi a lóizének írja ki a Mandiner ezredszer, hogy "Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el" - mikor az ugyanaz mint a cikkbéli ????
akiaki
2022. március 11. 21:36
ujuságíró ne izguljon ha basztatják!
olvass
2022. március 11. 15:45
Mos' miccsodá'kozol Robi! A ballibbant média a kezdetektől így működik. Tény, hogy te kakukkfióka vagy köztük, de attól még észrevehetted volna. (vö. pettingmáriazita "tudományos igényű" elemzését 1990-ből az Antall kormány programjáról, miszerint "ezt csak a ragasztó tartja össze") Csak az tűnt föl neked amikor a jobboldal - megunva, hogy lóhátról kell tankokkal szembeszállnia - a "Rogán-Habony" féle stílussal fölvette a kesztyűt. De Robi, ez a fajta "emberi minőség" bizony a te oldaladról ered, amivel most te is kénytelen voltál szembesülni.
Kun Béla
2022. március 11. 15:04
" hanem egy szövegkörnyezetéből körültekintően kiragadott mondatot értelmezett ravaszul félre, hogy a tartalmára vonatkozóan négy égtáj felé demonstrálhassa a megbotránkozását. " Jájj Lóbelt csak nem azt akarod mondani hogy a hagyományos bolsevik taktika , mint fentebb kiragadtam szavaidból zavaró lenne számodra ? :) Már napok óta nélkülöztük jelenléted személyes varázsát , de a Mandinerben nem kell csalódnunk naponta szemlézik az összes csahos ballibsi csirkefogót , mintha ez lenne a lételemük ! Amúgy megosztanám veled Lóbelt félelmemet , hogy dörzsölt libsi módon ezt az alkalmat használjátok fel a színfalak mögött hogy a hittársad Dezső András könyvét ilyen nyakatekert módon promotáljátok ! :) Mert kitellik tőletek ! Van egy rossz hírem az ominózus " művet " csak abban az esetben veszem meg, ha puha papírra nyomjátok és nem kerül többe mint egy hasonló súlyú klozettpapír !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!