Miért viselkedik így Moszkvával Orbán Viktor?

2022. szeptember 27. 15:51

Orbán ma már nem akar konfrontálódni Moszkvával.

2022. szeptember 27. 15:51
null
Dezső András
Dezső András
HVG

„Az orbáni külpolitika már hosszú évek óta konfrontatív, de nem mindenkivel, és hogy kivel nem kíván vitába keveredni, arról 2015-ben Magyarország nagykövetei előtt már beszélt Orbán Viktor. Akkor azt mondta, hogy egy új világrend van kialakulóban, amelyhez alkalmazkodni kell. Búcsút intett az addig simulékonyabbnak tartott magyar diplomáciának, amit azzal indokolt, hogy önálló külpolitikát kell folytatni, ami nem könnyű dolog és konfliktusok felvállalásával jár, de szerinte csak így lehet hatékonyan képviselni a magyar érdekeket. Ebben a beszédében szót ejtett arról is, hogy ezer éve három nagyhatalom határozza meg Magyarország helyzetét: Németország, Oroszország és Törökország. A nagyköveteknek akkor azt mondta, tartsák szem előtt, hogy ez a három ország a fontos nekünk, és egyértelművé tette: a Nyugat csak ezek után következik.

Fontos tehát látni, hogy sem az Egyesült Államokat, de Németországon kívül egyetlen uniós tagállamot sem említett, mint Magyarország számára fontos országot. E beszéd alapján úgy tűnik, nem az a kérdés, kivel konfrontálódik a magyar külpolitika, hanem az, hogy ki az, akivel nem: márpedig Oroszországgal semmiképpen sem, az orosz vezetéssel szemben sosem ütnek meg tiszteletlen hangot a magyar kormánytagok. Ez a hozzáállás illeszkedik abba, amit hétfőn mondott a törpéről és az óriásról. Ha tehát ezek a magyar külpolitika sarokpontjai, akkor jelen pillanatban is mindössze annyi történik, hogy az orosz agresszió ellenére Orbán továbbra is fontos partnerként tekint Oroszországra és ahogy Berlinnel vagy Ankarával, úgy Moszkvával sem vállal fel konfliktusokat.”

Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2022. szeptember 28. 22:07
Ha, nincs miért konfrontálódni akkor, miért akarna bárki is konfrontálódni? Ez egy vacak írás telve a szerző előítéletes fantáziaszüleményeivel.
pemete jakab
2022. szeptember 28. 19:39
"Orbán ma már nem akar konfrontálódni Moszkvával." Viktorka csak azokkal mer konfrontálódni, akik felett hatalma van vagy akikről feltételezi, úgysem ütnek vissza.
barany
2022. szeptember 28. 16:23
A két legfontosabb ország számunkra: Németország és Oroszország. 1) Gépipar, autógyárak, Bosch cég, stb. 2) Gáz és olaj, Paks, stb. Aki mindezeket nem tudja, de tud olvasni, nézzen utána.
Reszelő Aladár
2022. szeptember 28. 14:15
Valahol ezt hívják önálló külpolitikának. A kölcsönös előnyök mentén történő együttműködést. Lehet hogy nem haladunk a korszellemmel, ami szerint bárkinek meg lehet mondani, sőt el is lehet várni, hogy az mit gondoljon a világról, milyen berendezkedés mellett milyen politikát folytasson. De ne feledjük, hogy ez a "korszellem" pont addig tart, ameddig a hadsereg ereje és mivel mi nem vagyunk egy súlycsoport a fenti három országgal, így ennek megfelelően kell viselkedni velük. Egyik országgal sem kell barátkozni feltétlenül, de egyik országgal szemben sem lehetünk ellenségesek. Mindegyikről van tapasztalat, ami röviden összefoglalható úgy, hogy még egyiktől sem védett meg minket soha senki. Sőt volt idő, amikor kifejezetten egymásnak adták a kilincset és az egyiktől megszabadulás automatikusan jelentette a másik általi megszállást. Szövetségeket köthetünk ezeken felül, de kifejezett barátság csak Lengyelországhoz fog kötni minket, a többi környékbeli országgal szemben viselkedhetünk szimpátiával, de ez csak a politika szintjén jelenik meg és kb addig tart, amíg a vezetők közti személyes szimpátia vagy a közös politikai halmaz létezik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!