Hazafit mímelnek a globalisták

2022. szeptember 27. 06:39

Tisztességes magyar ember azóta sem győz elégszer bocsánatot kérni a Fekete-Győr haverja, Gyurcsány Ferenc által irányított gyűlöletkampány kijelentései miatt.

2022. szeptember 27. 06:39
null
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Nemzet

„Ekkorát nem lehet tévedni. Bár soha nem értékeltem túl Fekete-Győr András szellemi képességeit, ennyire ostobának sem gondoltam volna. Él bennem egy hamis illúzió azzal kapcsolatban, hogy a nyilvánosság előtt tett kijelentéseiért felelősséggel tartozik még egy ki tudja, honnan szalajtott politikus is. Éppen ezért elvárnám, hogy csak arról beszéljen, amiről van valami halványlila gőze, ha pedig nincsen, mégis beszélni akar, akkor nézzen utána a dolgoknak. Így egész egyszerűen alig hiszem el, hogy 2022-ben el tudja hagyni valakinek a száját az a minden valóságalapot nélkülöző hazugság, miszerint ő örül, mert az erdélyi magyarok 2004-ben megkapták a magyar állampolgárságot.

December ötödike épp abban az esztendőben vált a legsötétebb napok egyikévé határon túli nemzettestvéreink szemében. 

Tisztességes magyar ember azóta sem győz elégszer bocsánatot kérni a Fekete-Győr haverja, Gyurcsány Ferenc által irányított gyűlöletkampány kijelentései miatt, kezdve a 23 millió román beözönlésétől a nyugdíjak elvételének demagógiáján át a »ne dumáljon az, aki nem itt fizet adót« bunkóságáig. Még szerencse, hogy volt már akkor is másfél millió honfitársunk, aki szavazatával is ki mert állni a balliberális szörnyetegek ármánykodásával szemben a Kárpát-medencében egyedül elfogadható, becsületes, józan megfontolásokon alapuló nemzetpolitika mellett.

De mi lehetett a bukott politikai kalandor szándéka a tudatlanságát, sötét elméjének kétségbeejtő működésképtelenségét leleplező kijelentéssel? Csak arra tudok gondolni, erősen törik globalista haverjaikkal a fejüket, mi lehet a kormánypártok sikereinek, és ebből fakadóan az ő mérhetetlen sikertelenségüknek az oka. És meglepően jó helyen kotorásznak, amikor többek között arra a következtetésre jutnak, hogy a nemzet, a haza, a szülőföld és az anyanyelv nagy kérdéseiben mintha kicsit hatékonyabb válaszok fogalmazódnának meg a kormánypárti táborban, mint az épp mostanában szétugrasztott moslékkoalíció tájékán. És akkor az irgalmatlan pénzeken hizlalt politikai tanácsadók előállhattak a nagyszerű ötlettel, tegyenek úgy a globalisták, mintha hazafiak lennének. Ezért tartja baljós árnyainak kormányképes erőként való felmutatását mélységesen hazafias tettnek Gyurcsányné, ezért gondolják nemzetmentő cselekedetnek a hazaárulást a Brüsszelbe delegált libernyákok, és ezért makog a határon túliak állampolgárságáról az a szellemi toprongy, aki nemrég még vígan kampányolt párttársaival a román jelölt mellett a magyarral szemben egy ottani választás előtt.

Így viszont, ha sejtésem nem csal, akkor ezek nemcsak ostobák, hanem vele­jéig romlott gazemberek is. Működésük elve rém egyszerű: vádold ellenfeledet olyan rusnyaságokkal, amit épp te akarsz elkövetni, amiben pedig ő sikeres, azt hazudd a saját ötletednek. Így működik az egész külföldről pénzelt, hálózatokon keresztül irányított, idegen érdekeket kiszolgáló banda. Cseh Katalin szintén momentumos közérzetromboló az általa rendszerszintűnek vélt korrupció elleni kormányellenes acsarkodás ­Jeanne d’Arcjaként páváskodott, miközben milliárdos közpénzlenyúlási ügyben vizsgálódik a családi cégük körül mindenféle hatóság. Volt pártelnöke pedig az utasításoknak megfelelően megpróbál valamiféle nemzetpolitikai megnyilvánulást kicsikarni magából, de csak esetlen idétlenségekre futja tőle. Segítségre szoruló nemzettestvéreink pedig elhűlve nézik velünk együtt ezt a szerencsétlenkedést.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2022. szeptember 27. 17:48
Fegyökör és Qurcsány ,aki 8szor volt börtönben Az apjával 1ütt. Fegy ö ö ökörnek még visszavan.
Tidal_wave
2022. szeptember 27. 13:32
Fegyőr gondban van az évszámokkal. Először 2030-as olimpia, most meg 2004-es honosítás...
luzitanxaver
2022. szeptember 27. 13:11
"Működésük elve rém egyszerű: vádold ellenfeledet olyan rusnyaságokkal, amit épp te akarsz elkövetni, amiben pedig ő sikeres, azt hazudd a saját ötletednek." Avagy: a klasszikus, tőrőlmetszett, vegytiszta bolsevik recept.
Rocktoberi
2022. szeptember 27. 12:53
Jól látszik, hogy mi lesz abból ha a Fegyőr félék idegen terepre tévednek. Akkor volt önazonos amikor egy román pártnak kampányolt egy román választáson a magyar kisebbség pártjai helyett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!