Mussolini, Hitler, stb.

„De persze mindegy is, az a fő, hogy e stigmákkal – pontos képzavarral élve –, jól oda lehessen az ellenlábasokra sújtani, hiszen kétségtelenül a 20. század  szörnyszülöttje mind a kettő.

Nem érdekes, hogy igényesebb elemzésekben már akkoriban is illett a fasisztát a nácitól megkülönböztetni, sőt a mai »nyelvgazdáktól« ezt fölösleges is számon kérni. Számukra most az a lényeg, hogy a neolib főáramnak – így vagy úgy, ezért vagy azért – ellenszegülő erőket ideológiailag a múlt sárga földjébe lehessen döngölni, közvetlenül Benito és Adolf mellé.

Hogy a 21. század ideológiailag sem a 20. század folytatása, hanem új fogalmakat igénylő valóság? Az meg kit érdekel? Az a fontos, hogy ölni lehessen a szavakkal, nem az, hogy pontosak legyenek.

S ha e nyilvánvaló történelmi csúsztatást olykor netán maguk a nyelvgazdák is túlzásnak érzik, akkor jöhet a »populista« bélyeg. Ami valamivel enyhébb ugyan, de ebben a harcias összefüggésben mégiscsak a demagóg szinonimája. Vagyis az okos elit ellen lázadó buta népé, amely szembeszállni merészel a haladás – a progresszió – minden gyanún felül állóan pozitív erőivel, amit természetesen az elitista neoliberális főáram képvisel. Ők alkotják a tudományosan jövőbe látó  nemzetközi, globális »élcsapatot«, akik a történelem pulzusán tartják demokratikus ujjbegyüket. Ma nem a Párt, ma ők csinálnák meg az életedet neked – és  helyetted. Mégpedig ellentmondást nem tűrően, de persze a saját érdekedben, ha kell, diktatórikusan.

Hogyan?

Példának okáért úgy, hogy eme agresszíven diktáló, globális élcsapat egyik szürke uniós adminisztrátora, Ursula von der Leyen – egy-két nappal az olasz választások előtt – fölöttébb demokratikusan megfenyegette Olaszországot, mondván, lesz majd nemulass, ha az olaszok Meloniékat merik választani. Úgy járhatnak, mint a magyarok meg a lengyelek, köztudott ugyanis, hogy  a demokrácia csorba kését az unió már régóta rajtuk köszörüli.”

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs