Vesszőfutás Berlinben

2022. október 13. 11:05

Orbán Viktor berlini látogatása finoman szólva sem volt egy sikertörténet.

2022. október 13. 11:05
null
Szent-Iványi István
Facebook

„Orbán Viktor berlini látogatása finoman szólva sem volt egy sikertörténet. A kancellárral folytatott találkozójáról kevés információ szivárgott ki, de a német sajtó szerint éles nézetkülönbségek, kemény vita jellemezte a közel két órás megbeszélést. Beszédes körülmény, hegy nem tartottak sajtótájékoztatót a találkozó után, mindkét fél nagyon takarékoskodott a tájékoztatással, elmaradt a szokásos győzelmi jelentés és Orbán közvetlenül a megbeszélés után azt mondta, hogy Scholz is és ő is él még. Ez azért sokat elárul a tárgyalás  feszült hangulatáról.

Utána Orbán a német gazdaság keleti csoportjának vezetőivel találkozott. Beszéde kiábrándító benyomást tett a jelenlévőkre. A szokásos sikerpropaganda a döbbenetes torzításokkal, nagyotmondással  (mi vagyunk a világ ötödik legfejlettebb high-tech országa stb.) a jelen helyzetben különösen visszás. A német résztvevők  nyiltan szembesítették őt a kényelmetlen igazsággal: úgy érzik, hogy a sikertöténet befejeződőben van, diszkriminációt érzékelnek, nem nézik őket szívesen nálunk, van aki a távozásról gontolkodik, nincs jogbiztonság, bírálták a kormány szankciók elleni hangulatkeltését stb. Úgy tűnt számukra, hogy Orbán nem az a felelős vezető, aki teljes mértékben tisztában van országának súlyos helyzetével és világos elképzeléssel rendelkezik a problémák megoldására. Sokkal inkább olyan benyomást tett, mint egy valóságtagadó képzelgő, aki délibábokat kerget. Szinte mindegy, hogy hisz is benne vagy csak a hallgatóságával szeretné elhitetni ezt a propagandisztikus vágyképet.

Másnap a Cicero és a Berliner Zeitung  sajtórendezvényé vett részt. Nem vállalt nagy kockázatot, a németországi baráti sajtó  támogató környezetében volt, az egykori kelet-berlini Berliner Zeitung  Stasi múlttal rendelkező szerkesztői nem vonták kínpadra, de így is meghökkentő ellentmondásoktól hemzsegett  a kinyilatkoztatása. Azt azért nehéz nevetés nélkül kibírni, amikor arról beszél, hogy ő utolsó csepp véréig Urajna mellett áll. Primitív szankciókról beszél, de azt nem árulja el, hogy mi lenne az a nem primítiv, de a jelenleginél sokkal hatékonyabb szankció , amivel ő is egyetért (bár valójában az ún.  "primitív szankciókkal" is eddig mindig egyetértett). Kijelentette, hogy öt nem érdekli Putyin, miközben emlékszünk még rá, hogy korábban mindig a kölcsönös tiszteletről és bizalomról beszélt és és legutóbbi moszkvai útján meleg szavakkal méltatta a 12 baráti találkozóját az orosz diktátorral. Ezeket azóta egyszer sem vonta vissza.”

Nyitókép: Mandiner Archív

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bendzsó Boy
2022. október 14. 10:24
A te vesszőfutásod már az anyád méhhében megkezdődött! Mivel zavaros volt a magzatvize,ezt az agyad megsinylette! Az SZDSZ-ben eltöltött időd teljesen hazavágta a magyarság érzetet benned, ha ugyan volt egy szikrányi is a tökfejedben! A fajtád nem csak Magyarországot, hanem Európát is elárulta! Az USA seggnyaló ügynökei vagytok mindőtök! Eredj Gyuri bácsihoz,mert lekésed a szoptatási időt,aztán éhhen maradsz!
Sven
2022. október 14. 00:45
Egy újabb sértődőtt szadeszes karaktergyilkosságra vágyakozó írása. Persze Stasi múltú Cicerósoknak tetszik csak Orbán beszéde. :-))) Pista, elment fölötted az idő a német szélsőbalos mélyzöldek ezt már jobban csinálják nálad!
Lajoss
2022. október 13. 21:09
Mi a gond a Hilton hátsó-kijáratával..Bruhaha
llni55
2022. október 13. 19:28
Hát... a vesszőfutásról tényleg sokat tudnál mesélni, bohóc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!