Ez csak a jéghegy csúcsa!

2023. január 26. 11:55

Ki kell mondanunk: a modern magyar politikatörténet legnagyobb külföldi befolyásolási kísérletét hajtották végre!

2023. január 26. 11:55
null
Hollik István
Facebook

„Ízlelgessük az alábbiakat

A dollárbaloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely tanácsadója, Korányi Dávid azt állították, hogy »mikróadományok« gyűjtésére hozták létre az Action for Democracy szervezetet. Erről eddig is tudtuk, hogy hazugság, hiszen az amerikai szervezet oldalán 11 adományozó szerepelt. DE

Most kiderült, hogy ez csak a jéghegy csúcsa!

A Nemzeti Információs Központ minősítés alól feloldott dokumentumában feketén-fehéren leírják, hogy az Action for Democracy már a bejegyzése, tehát a pénzgyűjtés megkezdésének (egyáltalán elvi) lehetősége előtt több száz milliót tudott utalni a baloldali szervezeteknek! Ez azt valószínűsíti, hogy az amerikai alapítvány »eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre.«

A dollárbaloldal persze most is csak homokba dugja a fejét, mélyen hallgat, és úgy tesz, mintha nem lenne itt semmi látnivaló!

Pedig ki kell mondanunk: a modern magyar politikatörténet legnagyobb külföldi befolyásolási kísérletét hajtották végre!”

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Attila a nagy
2023. január 26. 20:38
Ez már a sokadik olyan ügy,amire majd a választóknak kell ítéletet mondani. Erre az EP választás jó főpróba lesz. A szavazók nagy része valószínűleg el sem megy . De nézzük Fletót. 16 év után már ott tart a magyarázat, hogy a Fidesz próbálta megdönteni a hatalmát 2006-ban . Sőt,odáig merészkedett, hogy kijelentette,"Nem vagyok bűnös, mert nem büntettek meg!". Szóval a szavazók "fegyvere", az egy erősnek látszó,de nagyon gyenge valami. Ha ezek az ügyek nem kerülnek bíróság elé 2026-ig, akkor ez a fegyver nagyon könnyen visszafele sülhet el!
Igazszó
2023. január 26. 19:03
Valóban! De ne bagatellizáljuk el, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok, a rendőrök, a vámosok, az ügyészek, bankok, NAV asszisztált ehhez a brutális pénzmosáshoz. A köpcös geci, meg a magadfajta sunyi sameszai hollik is most úgy csinálnak polttól az olajos pintérig, mintha napi rutin lenne 4 milliárdot az usa-ból és svájcból bepostázni, majd szétszórni a ballibbant patkányoknak pár kamu számla alapján. Nem az. Ha te, vagy a céged merne ilyennel próbálkozni egy héten belül rajtad lenne a sok geci sün és vinnék a pénzedet, mert a bankod feljelentene. Nem kevés büdös gecit kellene kibaszni a hivatalából a nemzetbiztonságtól a bankokig, ha tudott róla és nem tett semmit azért, ha meg nem tudott róla, akkor azért.
tartarossz.blog
2023. január 26. 18:35
Akkor az a megoldás, hogy ki kell zárni őket és a mandátumaikat beszántani, valamint ahogy a focibajnokságban is lenne kizáráskor a parlamenti küszöböt el nem érő pártok között kell arányosan elosztani a mandátumaikat, ergo az ellenzéket le kell váltani. Mivel ezen pártok az első osztályba jutottak föl, Kétfarkú kutya, Munkáspárt
Coupdetat
2023. január 26. 18:12
Pistukám! Akkor miért nincs már a böriben MZP v bármelyik "politikus" ??? Csak habosíttatják veled a fost ... mert erre vagy alkalmas ... talán ... esetleg Egyébként tudod mi állítja meg a hajhullást? A padló .... :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!