Szakmaszerzés nélkül nemcsak a cigányok reménye vész el, hanem a versenyképességünk is

„Sajnos úgy tűnik, hogy a cigányok és a tanulás – és persze a cigányok és a munka – kérdése még nagyon sokáig gúny tárgya lehet a magyar társadalomban, hiszen a klasszikusan értelmezett nép azt gondol bármiről, amit csak akar. Bátran gúnyolódhat, fröcsöghet, élcelődhet akármin, megtűzdelve az összes klasszikus, sokszor valóban általánosításra alkalmas toposszal. Többnyire azért teszik, mert a cigányokkal kapcsolatosan megélt tapasztalásokat, saját véleményeket, saját nézőpontot olyannyira a sajátjukénak érzik, olyannyira beléjük ivódott, hogy azt csak akkor látják árnyaltabban, más megközelítésből, ha valami egészen meglepővel, teljesen újszerűvel is találkoznak.

Nem is tudom hibáztatni őket, a többségieket. Mondom ezt akkor is, ha az elmúlt 12 év új irányt, új megközelítést és egészen kézzelfogható eredményeket is hozott cigányügyben, ha több tízezren bizonyították is, hogy a cigányok egy része igenis élni tud a lehetőségekkel, és tenni is akar saját magáért. Kedvező folyamatok indultak, születtek valódi eredmények, de most a legapróbb megtorpanás is elég ahhoz, hogy a sokszor fájdalmasan általánosító többség megint úgy gondolja, a cigányok ügye nem az ő ügye, és nem is akarja, hogy az legyen.”

Nyitókép: Földházi Árpád