„Épp harminchét éve már, hogy a csernobili atomerőmű négyes blokkjának biztonsági tesztelése érdekében az azt üzemeltető mérnökök felfüggesztettek néhány protokollt – a következmény ismert: az azóta eltelt évtizedekben sok tízezer rákos megbetegedés hozható összefüggésbe a nukleáris katasztrófával, és annak ellenére, hogy a végzetes baleset Ukrajnában történt, még ma is minden ötödik fehérorosz sugárfertőzött területen él.
Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas fehérorosz írónő Csernobili ima című könyve az érintettekkel készített interjúkból összeálló monológok sorozata – megszólalnak benne ukránok és beloruszok: mérnökök, orvosok, a helyszínre elsőként érkező tűzoltók özvegyei, a romokat lapáttal takarító, súlyosan rokkant katonák. Sugárfertőzésben, pokoli kínok közt meghalt felnőttekről és sérülten született gyerekekről szóló rettenetes történetek alkotják a katasztrófa sújtotta Csernobil máig élő emlékezetét. Csak az alapos szemlélőnek tűnik fel, hogy ennek az összképnek a háttere legalább annyira döbbenetes, mint az emberi tragédiák széles körben ismert tömege. Ez a háttér a nyolcvanas évek rigid és reformálhatatlanul doktriner szellemű Szovjetuniója: egy velejéig hazug rendszer, amely még a legelkötelezettebb híveit sem tekinti többnek szükség esetén feláldozható emberi erőforrásnál.
Azzal a hazugsággal kezdődtek a bajok, hogy a szovjet nukleáris technológia a legfejlettebb, a szovjet atomerőművek pedig a legbiztonságosabbak a világon. A kor moszkvai propagandája szerint egy szovjet atomerőmű akár a Vörös téren is működhetett volna, az sem jelentett volna veszélyt. A reaktorbalesetre aztán a szovjetállam hazugságok újabb tömegével reagált, mert a hazugságok leleplezése csak további hazudozással volt elkerülhető. Mivel szovjet atomerőmű nem hibásodhat meg, az elvtársak első reakciója az volt, hogy nyugati terrortámadás történt. Amikor aztán nem lehetett tovább tagadni a baleset tényét, már el is készült az újabb változat: a kár és a sugárzás sokkal csekélyebb, mint ahogy azt a nyugati, imperialista propaganda beállítja. Végül ez a narratíva is összeomlott, a katasztrófa harmadik évfordulójára időzített minszki tüntetés pedig már rendszerellenes tiltakozásba csapott át. Történészek még sokáig vitatkoznak majd azon, hogy Csernobil milyen mértékben járult hozzá a keleti blokk összeomlásához, de hogy hozzájárult, az olyannyira kétségtelen, hogy a nukleáris balesetet a korabeli SZKP-főtitkár Mihail Gorbacsov 2006-ban a Szovjetunió felbomlásának fontosabb faktoraként nevezte meg, mint az általa indított, aztán az ellenőrzése alól mégis kiszabadult gazdasági-társadalmi reformcsomagot, a peresztrojkát.