Vajon össze tudnának hozni egy közös bulit az uniós országok?

2017. május 24. 22:23

A német köztévé fiktív közös chatszobában mutatta meg, hogyan szerveznének osztálytalálkozót az uniós országok a maastrichti szerződés 25. évfordulójára.

2017. május 24. 22:23

Luxemburgé a buli ötlete, Franciaország hozza a bort, az olaszok a tésztát, a magyarok drótkerítéssel jelentkeznek, a portugálok szomorú zenével, az észtek vinnék magukkal a letteket és litvánokat is. A lengyelek jelzik, hogy kiállnak a magyarok mellett, lévén ők sem kérnek a hívatlan vendégekből. Ekkor bejelentkeznek a britek is, akik szívesen kivennék a részüket az ünnepi menüből, de nem adnának bele semmit a közösbe. Írország erre közbeszól: nem kérnek a britekből. Ekkor jelentkeznek a görögök is, mondván ráérnek, úgysincs munkájuk, mire a finnek letorkollják őket, hogy még a múltkorit sem fizették ki.

Németország ekkor moderátori szerepet felvéve közbeveti, hogy wir schaffen das, amit aztán a beszélgetésbe bekapcsolódó törökök rögtön ki is használnak, mikor megkérdezik, jöhetnének-e ők is. Magyarország rögtön jelzi, hogy nem, amit aztán Lengyelország is megerősít. A dánok aztán rákérdeznek a hollandoktól, hoznak-e füvet, akik nyilván hoznak, a németek ezen fellelkesülve ismét közlik, hogy wir schaffen das, mire a spanyolok a végén benyögik, hogy bocs, hogy csak most reagálnak, de eddig sziesztáztak.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. május 27. 04:32
A ZDF lasan kiérdemli nálam az Oszkárt. Amilyen agymosó filmeket készítenek a gyerekeknek pl. Orbánról, a magyar diktátorról, vagy Putyinról, vagy nem régibben a homoszexuálisokról, hányinger. És ezért még fizetnem is kötelező.
kzs2
2017. május 26. 10:37
Ez aztán a propaganda. Vagyis ha nyugaton rendeznek egy bulit, akkor minden hozzá valót a többi országnak kell vinni?
finalpoint
2017. május 25. 13:40
Ez de egy izzadtságszagú, előítéletes szar lett! Vagyis a német "humor" legjava...
Marcellus
2017. május 25. 11:13
Az ötlet szellemes, de a megvalósítása erőltetett. Minek egy buliba szögesdrót!?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!