Budapest díszpolgárává avatták a dalai lámát

2010. szeptember 18. 21:43

Tendzin Gyacó díszpolgári címét egyhangúlag szavazta meg a Fővárosi közgyűlés. A dalai láma köszöntőjében elmondta, századunk a világbéke százada lehet, azonban „a világbéke azonban nem magától jön el, azt nekünk kell megteremtenünk.”

2010. szeptember 18. 21:43
Demszky Gábor főpolgármester Budapest díszpolgárává avatta a világ első számú buddhista vezetőjét, a dalai lámát. Tendzin Gyacó ünnepi beszédében hangsúlyozta, századunk a világbéke százada lehet. „A világbéke azonban nem magától jön el, azt nekünk kell megteremtenünk” - tette hozzá. A vallási vezető szerint a különbözőségekkel békével kell szembenézni. A dalai láma szerint Budapest multikulturális jellege előnyt jelent a nyitottság kihasználásában. Elmondta, Kőrösi Csoma Sándor óriási tettet hajtott végre a tibeti-magyar szótár összeállításával.
 
A Fővárosi Közgyűlés utolsó ülésén egyhangúlag szavazta meg a XIV. dalai lámát Budapest díszpolgárának - mondta Demszky Gábor. A főpolgármester szerint a dalai láma életszemléletének alapja a türelem, amely „megerősíti a hitünket abban, hogy az alapvető értékekre támaszkodva lehetséges párbeszéd és kölcsönös megértés az eltérő nézetrendszerekből táplálkozó szellemi hagyományok és kultúrák között.”
 
Tendzin Gyacó beírt Budapest emlékkönyvébe, és egy tiszteletét kifejező fehér sálat akasztott a főpolgármester nyakába.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
arrow
2010. szeptember 19. 18:44
A Dalai Láma a kortárs elő történelem legnagyobb alakja. Különböző világvallási felekezet képviselői hívják meg őt közös imádságra és eszmecserére. Ide tartozik a muszlim és zsidó egyház is. Mély tisztelettel adózik a keresztény hit iránt, amelyet fatimai Szűz vagy akár római látogatása is példázza. Az, hogy nem lesz világbéke, egyedül rajtunk múlik és pont innen, a legalsóbb szintről - példának okáért - kellene elkezdeni a változtatást. Végletekig atomizált "modern és civilizált" nyugati társadalmaknak végre öntudatukra kell ébredniük, hogy vissza kell térniük a hagyományokhoz és a valláshoz. Az, hogy Budapest Díszpolgára lett, büszkeséggel kell eltöltsön mindenkit.
Rücsök
2010. szeptember 19. 12:59
Akkor lesz világbéke, ha az emberiség eltűnik a Földről.
atila68
2010. szeptember 19. 09:54
"Demszky Gábor főpolgármester Budapest díszpolgárává avatta a világ első számú buddhista vezetőjét, a dalai lámát." - Kedves Gábor, szar érzés, hogy húsz év alatt egyedül ezt tudod felhozni pozitívumként? - Igen! - Köszönöm az interjút.
trust
2010. szeptember 19. 07:51
Budapest díszpolgára, ez érdekes. Nekem semmi bajom a Dalai lámával, de miért lett Budapest díszpolgára? Mit tett Budapestért, hogy kiérdemelte, valami jobbat nem tudtak volna kitalálni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!