A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Az Együtt 2014 Választói Mozgalom tiltakozik és felháborodását fejezi ki annak kapcsán, hogy a Jobbik népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy ha valaki súlyos erőszakos bűncselekményt követ el, akkor vonják meg tőle és egész családjától a segélyeket – tájékoztatta a mozgalom kedden az MTI-t.
Az Együtt 2014 szerint a Jobbik a kollektív bűnösség elve alapján kíván megbélyegezni családokat, ártatlan gyerekeket, szülőket, és ezzel „szembemegy az alkotmány, a jogállamiság, az emberség legelemibb értekeivel”. Hangsúlyozzák: ma Magyarországon senki nem büntethető olyan cselekményért, melyet nem követett el, „márpedig a Jobbik a szülők tetteiért a gyermekeket, gyermekeik tettéért pedig a szülőket, a nagyszülőket büntetné”. Az Együtt 2014 felszólít minden demokratikus érzelmű, a jogállamiság alapvető értékeit valló állampolgárt, politikai pártot, hogy határozottan utasítsa el a Jobbik népszavazási kezdeményezését.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombati évértékelő beszédében jelentette be a kezdeményezést. Hétfői sajtótájékoztatóján az ellenzéki pártvezető azt mondta: javaslatuk szerint a megvonás azokat a szociális jellegű támogatásokat érintené, amelyek nem a gyermekneveléshez kapcsolódnak. Így például a rendszeres szociális segélyt, az átmeneti segélyt, vagy a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat – ismertette Vona Gábor, aki szerint nem igaz, hogy a Jobbik a gyermeket sújtaná a szülő által elkövetett súlyos bűncselekmény miatt. Javaslatuk csak azokat a szülőket érintené, akik „olyan gyermekeket nevelnek, akik a közrendet súlyos mértékben károsítják” – közölte.