Gulyás: Lesz ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvényről

2014. december 31. 14:49

Teljesíteni fogja a Fidesz-frakció Schiffer András kérését, és a benyújtás előtt lesz ötpárti egyeztetés a gyülekezési törvény módosításáról – közölte Gulyás Gergely. A politikus hangsúlyozta azt is: a Fidesz továbbra is kiáll a gyülekezési jog zavartalan gyakorolhatósága mellett.

2014. december 31. 14:49

A Fidesz-frakció teljesíteni fogja Schiffer András ötpárti egyeztetésre vonatkozó kérését bármilyen, a gyülekezési törvényt érintő módosítás benyújtását megelőzően – közölte Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke az MTI-vel. A fideszes politikus közleményében arra reagált, hogy Schiffer András, az LMP társelnöke, frakcióvezetője szerdán felszólította a kormányt, hogy ha a gyülekezési törvény módosítását tervezi, erről kezdeményezzen ötpárti egyeztetést, és az állampolgári tiltakozás törvényes kereteit „ne próbálja meg erőből újraalkotni”. 

Gulyás Gergely közölte: örül annak, hogy Schiffer András is „valós anomáliának” tartja azokat a problémákat, amelyek miatt a gyülekezési törvény módosításának szükségességét felvetette, és amelyek semmilyen formában nem korlátozzák a gyülekezési jog rendeltetésszerű gyakorlását. A politikus hangsúlyozta, hogy a Fidesz továbbra is kiáll az alkotmányos alapjogok – így a gyülekezési jog – zavartalan gyakorolhatósága mellett. „Tesszük ezt természetesen akkor is, amikor a kormány elleni tüntetők jogairól van szó” – fogalmazott.

 

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
p-Aga
2015. január 02. 08:57
Ez már ismerős. olyan, mint a Tákolmányt megelőző "minden idők legszélesebb körű nemzeti konzultációja" Egyre nyilvánvalóbbá válik a DIKTATÚRA DISZKRÉT BÁJA.
Peter8811
2015. január 01. 08:40
BUÉK mindenkinek még a FAÉK-eknek is!
Peter8811
2015. január 01. 08:35
BUÉK mindenkinek még a FAÉK-eknek is!
illiberator
2015. január 01. 06:45
Úgy látszik a Fideszben néhányan elhatározták zsinórban gyártanak az önsorsrontó törvényeket, vagy pedig képtelenek felmérni döntéseik következményeit. Ha az a céljuk, h elveszítsék az eddig rájuk szavazók bizalmát, akkor kiváló úton haladnak. Sajnos! Gondolkodtam, melyik fiatallal lehetne lecserélni az öntörvényű, pökhendi és dzsentriskedő Lézert; Gulyás köztük volt. Remélem nem kell csalódnom benne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!