Szijjártó NATO beavatkozással kezelné a bevándorlási válságot

2016. május 20. 13:17

A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter arról beszélt a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján, hogy a közbiztonság a bevándorlási válság következtében rengeteget romlott. Egyes országok elvesztették a határaik feletti kontrollt, így szuverenitásuk egy részét is, éppen ezért a NATO bevonására van szükség.

2016. május 20. 13:17

Az Európai Unió és a NATO együttműködésére minden eddigieknél nagyobb szükség van, mivel az európai biztonságot súlyos mértékben rontja a bevándorlási válság – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozását követően.

Elmondta: az Európai Unió történetének legsúlyosabb válságát éli át, mivel a bevándorlási válság azt jelenti Európa számára, hogy a terrorfenyegetettség jelentősen megnövekedett, a közbiztonság pedig jelentős mértékben romlott.

A napi többezres kontrolálatlan bevándorlás lehetőséget adott a terrorszervezeteknek arra, hogy azt kihasználva Európába küldjék terroristáikat, amelynek következményeit már tapasztalni is lehetett – mondta.

A bevándorlási válság biztonsági kockázat

Ezért világos, hogy a bevándorlási válság komoly biztonsági kockázatot jelent Európa számára, ami biztonsági kockázatot jelent a teljes transz-atlanti közösség számára is. Az unió és a NATO együttműködésére azért is van szükség, mert bizonyos tagállamok szuverenitásuk egy részét elvesztették azáltal, hogy képtelenné váltak saját határaik ellenőrzésére – tette hozzá.

A külügyminiszter kiemelte: a magyar miniszterelnök Schengen 2.0 terve többek között arról szól, hogy Európa visszaszerezze a területi ellenőrzés képességét.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a bevándorlók jelentős része Afganisztánból indult útnak Európa irányába, ahol a politikai helyzet továbbra sem stabil.

Megemeli Magyarország az afganisztáni katonai jelenlét forrásait

A miniszter hozzátette, hogy az eredeti terv szerint az észak-atlanti szövetség 2016 végén vonná ki csatapatait az országból, de a NATO- tagállamok külügyminiszterei úgy látják, a helyzet még nem érett meg erre. Azt javasolták: a NATO-nak meg kell hosszabbítania afganisztáni misszióját 2020-ig az ázsiai ország és a térség stabilitása érdekében. Ellenkező esetben újabb embertömegek menekülnek el és érkeznek bevándorlóként Európába – fűzte hozzá.

A külügyminiszter hangsúlyozta, Magyarország készen áll arra, hogy fenntartsa a 110 fős magyar katonai jelenlétet Afganisztánban 2016 után is az ország stabilitása érdekében. Kiemelte: a magyar kormány arról döntött, hogy 2020-ig kiterjeszti azt az időszakot, amely alatt évente félmillió dollárral támogatja az afganisztáni biztonsági erők fejlesztését.

Reményét fejezte ki, hogy az eddigi, általánosan megfogalmazott politikai kijelentések a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón konkrétumokat tartalmazó közös nyilatkozatot fogadnak el.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hazug politikusok
2016. május 22. 15:29
Petike és az elmebeteg főnöke kirobbantaná a 3. világháborút annyira jó lenne.
OHM
2016. május 20. 16:42
pont egy ilyen kard-kikard faszi kell az ezeréves mismásoló-bülbülszavú diplomáciába: Kavicsot a fekáliatengerbe!(gyöngyöt a disznók élé...)
kurbitalis
2016. május 20. 14:42
Ki tudja, mi a jó nekünk!? :-(
Malcolm Reynolds
2016. május 20. 13:50
múltkor a nato amerika mocskos bulija volt a szegény oroszok ellen és a világuralom megszerzése érdekében. most hirtelen a szövetségesünk? brüsszel hol helyezkedik el így hogy ott a nato székhely? szövetséges vagy ellenség aki gyarmatosít? mert így most úgy néz ki az egyszeri narifannál hogy amerika ellenség soros pénzen, brüsszel ellenség gyarmatosítani akar de a nato védjen meg mert szövetségesünk úgyhogy amerika a legvastagabb nato tag és a székhely brüsszelben van.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!