Kilenc budapesti aluljárót fog lezárni a kormány

2019. szeptember 26. 11:50

130 új hajléktalan-férőhely létrehozásáról is döntöttek – jelentette be Gulyás Gergely.

2019. szeptember 26. 11:50

Kilenc budapesti aluljáró lezárásáról, továbbá a hajléktalanellátók hosszított nyitvatartásáról és új férőhelyek kialakításáról döntött a kormány – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely azt mondta, Tarlós István főpolgármesterrel is konzultálva született a hajléktalanellátó rendszer működését érintő kormánydöntés. Az aluljárólezárást a köztisztaság és a méltó életkörülmények biztosításával indokolta. Hozzátette, 130 új férőhely kialakítására tesznek javaslatot.

A miniszter arról is tájékoztatást adott, hogy a kormány legutóbbi ülésén az iskolakezdéssel kapcsolatban áttekintették az oktatás helyzetét. Hangsúlyozta, a 2020-as költségvetés alapján az állam 645 milliárd forinttal fordít többet oktatásra, mint 2010-ben. Célul tűzte továbbá, hogy 2020 szeptemberében már minden általános és középiskolás ingyen kapja a tankönyvet, így jövőre 14 milliárd forintra emelkedik az ingyenes tankönyvprogramra fordított kormányzati támogatás, ami a 2010-es duplája.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunamenti Isuzu
2019. szeptember 26. 20:33
Kampány van! Ígéret cunami indul!
my fair lédig
2019. szeptember 26. 16:43
A cikk szövegezése nem tiszta. A szóbanforgó aluljárókat mindenki, vagy csak az ott aludni próbáló hajléktalanok elől zárják le ? Gondolom, az utóbbiról van szó, de a cikkből ez nem egyértelmű.
sztálin elvtárs
2019. szeptember 26. 13:54
Óriási ötlet, a legtöbb aluljárós kereszteződésben nincs gyalogátkelő, elvégre minek lenne ha van aluljáró. Majd sofőrként lehet szlalomozni a sok bebaszott angol turista között az út közepén, gyalogosként meg jókat lehet majd ugrálni a 120al repesztő bemindenezett bmwsek elől.
Kriszta67
2019. szeptember 26. 13:45
Nagyszerű. Az összes csöves a Blaha aluljáróban fog lakni, ahol ráadásul takarmányozzák is őket rendszeresen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!