Koronavírus: karanténban rekedt egy magyar lány Tübingenben

2020. február 27. 15:28

A német egyetemi városban karanténba került egy magyar lány egy koronavírusos ismerőse miatt – értesült a Mandiner. A helyszínen kérdeztük őt a fejleményekről.

2020. február 27. 15:28
Kecskés Csoma

Újabb koronavírusos fertőzöttekről számolt be a német sajtó szerdán. A vírus kedden ütötte fel először a fejtét Baden-Württemberg tartományban, egy Észak-Olaszországban járt huszonöt éves férfinál állapították meg annak jelenlétét. Szerdán a férfi huszonnégy éves barátnője és annak édesapja is jelentkezett kivizsgálásra a tübingeni kórházban, a rajtuk elvégzett teszt is pozitív eredményt mutatott.

A tübingeni lány mindössze két emberrel találkozott Olaszországból való visszatérte óta, köztük egy, a városban tanuló magyar lánnyal. Nekik megtiltották, hogy elhagyják a lakóhelyüket.

A karanténba került magyar lányt kérdeztük a helyszínen.

***

Hogyan kerültél kapcsolatba a koronavírusos lánnyal?

Hétfő késő délután elmentünk egyet teázni, hogy megbeszéljük, milyen papírokat kell majd leadnunk melyik intézménynek, miután visszatértünk Bécsbe. Ő engem szerdán délelőtt tájékoztatott arról, hogy koronavírus gyanújával bement a kórházba és várja a teszt eredményét. Délután kaptam tőle egy üzenetet, hogy az eredmény sajnos pozitív.

Ki keresett meg téged hivatalosan az esettel kapcsolatban? Milyen instrukciókat kaptál?

Engem szintén aznap délután felhívott a tartományi egészségügyi hivatal egy munkatársa,

arról tájékoztatott, hogy semmiképpen nem hagyhatom el Németországot,

illetve elmondta, hogy szüleim – akik másnap segítettek volna hazaköltözni – se induljanak el Magyarországról. Megkérdezték, hol tartózkodom, és azt az instrukciót kaptam, hogy nem hagyhatom el a kollégiumi szobámat 14 napig. Mondták, hogy ha valamire szükségem van a külvilágból, például élelmiszerekre, kérjek meg egy ismerőst, aki tegye le a tárgyakat az ajtó elé. Teszteket egyelőre nem végeztek rajtam.

Hogy érzed magadat?

Én jól érzem magam, nem érzek semmilyen tipikus szimptómát, nem fáj a torkom, rendszeresen mérem a testhőmérsékletemet. A kórházban fekvő ismerősöm szintén jól van, nincsenek panaszai.

Mi a helyzet a kollégiummal, ahol ott kell maradnod? Ők hogyan kezelik a helyzetet?

Furcsának tartom, de a kollégiumot nem tájékoztatták a helyzetemről, tőlem tudták meg. Az első ott dolgozó, akit felhívtam, nem tudta, hogy ilyenkor mi a protokoll – ami érthető, hiszen ilyen eset még nem fordult elő Tübingenben. Ő azt mondta, hogy mivel lejár a bérleti szerződésem, és hétfőn már egy másik egyetemista költözne be, ki kell költöznöm pénteken. Erre azt válaszoltam, hogy szerintem ez nem jó megoldás, hiszen akár bennem is lapulhat még a betegség és azt akkor továbbadnám neki. Később egy kollégája már megértőbb volt, amikor felhívott – ő azt kérdezte, tájékoztattam-e a lakótársaimat, hogy karantén alá vontak. Természetesen már tegnap tájékoztattam őket. Szerencsére a szoba következő lakója csak áprilisban költözne be. Bár még nem dőlt el véglegesen,

remélem, hogy maradhatok, hiszen egy szemeszternyi cuccom van a szobában

és nincs ismerősöm, akihez költözhetnék, illetve nem is szeretném veszélybe sodorni őket.

Beszéltél a családoddal? Ők hogyan élik meg a szituációt?

A családommal napi szinten tartom a kapcsolatot, nekik is kellemetlen a helyzet, hogy már szállást foglaltak és egy nagyobb autót béreltek – hiába. Remélem az egész mielőbb rendeződik, és hamarosan hazamehetek.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2020. február 28. 05:06
Elkerülhetetlen? https://www.youtube.com/watch?v=WTFedyhZBgE
áfonya
2020. február 27. 22:10
Koronavírus Az index.hu álhírt terjeszt! Álhírgyártás a koronavírussal kapcsolatosan. Álhírgyártás a koronavírussal kapcsolatosan. A baloldal még a halálos és világméretű járvánnyal kapcsolatosan is képes álhíreket gyártani, ami véleményünk szerint kimeríti a Btk. 337.paragrafus Rémhírterjesztés kategóriát. http://mindenszo.hu/koronavirus-az-index-hu-alhirt-terjeszt/
még fokozza
2020. február 27. 18:42
Kellene a világon egy olyan szerv mint a kormány ami mindenütt összehangolná a vírus elleni intézkedéseket.
áfonya
2020. február 27. 18:34
Hazánkban nem kell pánikolni , nincs fertőzés ,nyugodtan lehet járkálni fölösleges az élelmiszer felhalmozás ,nincs vészhelyzet . Minden féle pánikkeltésnek nem szabad hinni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!